Négyhetes szünet után ezen a hétvégén újra pályára gurulnak a MotoGP 125cc kategória versenyzői. Ezúttal, augusztus 12-14. között a hazai ringnek számító Brno-i Masaryk Circuit, Autodromo Brno ad otthont a szezon immár tizenegyedik versenyhétvégéjének. Az Right Guard Racing motorsport program fiatal versenyzője, Sebestyén Péter ma érkezett a helyszínre.
Az 1987-ben épült Brno-i ring hossza 5403 méter. 1996-ban átépült. Nyolc jobbos, hat balos kanyar tarkítja, leghosszabb egyenese 636 méter. 1982-ig a város utcáin zajlottak a versenyek, ezután kezdték az új pálya építését, melyet egy természetes medencében valósítottak meg, ezáltal kiváló rálátás nyílik a pályára szinte mindenhonnan. A dombok, az é les és gyors kanyarok igencsak próbára teszik mind a versenyzők, mind pedig a technikusok tehetségét, szoros küzdelemre ösztönzi a pilótákat.
Peti a mai nap délelőttjén még látogatást tett sportpszichológusánál, Dr. Vura Mártánál, aki időről időre hasznos tanácsokkal látja el a 17 éves versenyzőt, hogy minél kiegyensúlyozottabban tudjon versenyezni. Ezután kiutazott Csehországba, ahol már vártak a rá a feladatok. Bejárták a pályát és volt egy előzetes megbeszélés is a szerelőkkel. Több szempontból is különleges hétvége ez Peti számára, hiszen rengeteg magyar szurkolóra számítanak, a menedzsmentjéből is jóval többen jelen lehetnek ezen a versenyen, ez mind további motiváció a magyar számára a jó eredmény eléréséhez.
Sebestyén Péter.: „Nagyon örülök, hogy ilyen közel van Magyarországhoz ez a helyszín, így sokan eljöhetnek, akiknek máskor nincs lehetőségük, akár szurkolók, akár a menedzsment tagjai. Most testk özelből szurkolhatnak majd nekem, és ez sokat számít. Szeretem ezt a ringet, nagyon várom már a hétvégét. Szeretném megemlíteni, hogy nagy tisztelettel gondolok egyik példaképemre, Drapál Jánosra, aki 26 éve augusztus 11-én hunyt el.”
Roberto Favaro: „Hosszú volt ez a négy hét, már nagyon várom a hétvégét. Megragadom az alkalmat, hogy gratuláljak annak, aki megnyerte a két paddock belépőt a facebook.com/sebestyenpeti oldalon!”
A magyar közönség a Digisport csatornán az alábbi időpontokban tekintheti meg az edzéseket és a futamot.
augusztus 12. 13:10 125 cc szabadedzés – élő
augusztus 13. 13:50 125 cc időmérő edzés – élő
augusztus 14. 10:30 125cc a futam – élő