Egervári Sándor szövetségi kapitány az Izland elleni mérkőzés után elégedett volt a beugrók játékával.
Izland ellen korábban sosem látott összetételben lépett pályára válogatottunk védelme, az eddig a középpályán szereplő Varga József a hátvédsor jobb oldalán, az újonc Korcsmár Zsolt pedig Lipták Zoltán, majd Juhász Roland mellett a hátsó alakzat tengelyében kapott helyett.
A két labdarúgó kimondottan jó teljesítményt nyújtott, és ugyanez elmondható a második válogatott meccsén szereplő Bogdán Ádámról, aki kapott gól nélkül zárta a találkozót.
Egervári Sándor szövetségi kapitány a mérkőzés után elmondta: az említett játékosok bizonyították, hogy hosszú távon is lehet számolni velük.
– Örömteli, hogy a mérkőzésen pályára lépő labdarúgók pillanatnyi állapotunkhoz képest közel a maximális teljesítményt hozták ki magukból, rendkívül motiváltan játszottak, ezért mindenképpen dicséretet érdemelnek.
A második válogatott meccsén védő Bogdán Ádám, a védelem jobb oldalán játszó Varga József, és a középen szereplő Korcsmár Zsolt is jó teljesítménnyel örvendeztetett meg bennünket, és bizonyították, hogy komolyan számolhatunk velük a következő hónapokban – fogalmazott a szövetségi kapitány az mlsz.hu-n vezetett blogjában.