Ritka napokat élünk át mostanában! Végre nem a temérdek pénzt elnyelő magyar labdarúgás jelenti a fő témát, hanem a sokkal előbbre tartó kézilabdázás. Most éppen a férfiak a főszereplők, de korábban ugyanígy lehettünk a nőkkel is.
A csoportmérkőzéseken nem sikerült igazán nagyon durrantania a csapatnak, hiszen a bravúrt csak az jelenthette volna, ha sikerül nyerni Horvátország vagy Spanyolország ellen. A másik három rivális – Algéria, Egyiptom és Ausztrália – magabiztos legyőzése megtörtént, a bravúr elmaradt, de így is gond nélkül jutott a válogatott a legjobb tizenhat közé.
Jöhetett tehát az első, már direkt kiesésre menő összecsapás, amelyen a lengyelek voltak az ellenfelek. Meg kell vallani, nagyobb volt a füstje, mint a lángja barátaink nemzeti együttesének. Igaz ugyan, hogy rendkívül masszívnak tűnt a német edző által dirigált gárda, ám egyetlen, olyan klasszisa sem volt, mint amilyen nálunk például Nagy László. Tudom, nem leszek népszerű, amikor azt mondom: ez a lengyel válogatott egyértelműen gyengébb volt, mint a horvátok vagy a spanyolok. Olyannyira, hogy a látottak alapján egyszerűen kötelező volt nyerni ellenük.
