Még 4 nap: Hitelesítették a pályát, érkeznek a külföldiek

image

Hétvégén is folyamatosan dolgoznak a szervezők a MOL Kajak-Kenu Világbajnokság helyszínén. Már áll a lelátó, hitelesítették a pályát és nyit az akkreditációs központ.

Nincs megállás! Folyamatos dolgoznak a szervezők a Maty-éren, vagyis a szerdán kezdődő olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság helyszínén. Már állnak a lelátók, amelyeken 10 900 szurkolónak lesz ülőhely, és emellett minden nap további 10 ezer állóhelyre szóló jegyet vásárolhatnak az érdeklődők.

Végeztek a szakemberek a versenyhelyszín hitelesítésével is, geodéták mérték meg, hogy minden pálya azonos hosszúságú legyen.

„Egy olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a legszigorúbb szabályoknak kell megfelelnünk. A földmérők hajszálra pontosan megnézték, hogy például az 1000 méteres táv valóban 1000 méter legyen, illetve azt is, hogy a célvonal egészen pontosan 90 fokos szöget zárjon be a pályákkal. Szerencsére mindent rendben találtak, egyetlen versenyző sem juthat jogosulatlan előnyhöz a pályán, így ebből a szempontból sincs már akadálya a kezdésnek” – nyilatkozta Vékássy Bálint versenyigazgató.

Közben sorra érkeznek a külföldi versenyzők, edzők és vendégek Szegedre. Vasárnap megkezdi működését az akkreditációs központ, hétfőtől pedig már hivatalos edzéseket is rendeznek a Maty-éri pályán. Az olimpiai kvalifikációs viadalra 94 ország adta le a nevezését, ami rekordnak számít a sportág történetében. A 248 londoni kajak-kenus olimpiai kvóta több mint kétharmada Szegeden talál gazdára.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.