Továbbra sem ,,ízlenek” az új szabályok a magyar judósoknak: hét versenyzőnk vett részt a német GP-n, Düsseldorfban, ahol Csernoviczki Éva az ötödik, Joó Abigél pedig a hetedik helyen végzett.

Csernoviczki Éva Londonban, a bronzéremmel
Pedig minden ragyogóan kezdődött. Csernoviczki Éva – aki a londoni olimpián megszerzett bronzérem után csaknem hét hónapja nem versenyzett – két remek mérkőzésen simán túljutott az ukrán Csernyakon és a román Ungureanun, sőt, az elődöntőben is uralta a meccset a japán Okamoto ellen. Egészen az utolsó húsz másodpercig az Ippon Judo Tatabánya 48 kilósa vezetett – már ami az intéseket illeti -, s már úgy látszott, ki is húzza a meccs végéig, ám a hajrában Okamoto egy combdobással jukónyi előnyt szerzett, s ezzel ő jutott tovább.
A bronzmérkőzésen a tunéziai Ajari ellen Csernoviczki Éva számított esélyesebbnek, még akkor is, ha a tizennyolc esztendős afrikai versenyző felnőtt kontinensbajnokként indulhatott Düsseldorfban.
A cikk folytatódik..! kattintson ide!



