
MARICSEK RACING TEAM – Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show 2013
Szőke Ákos – BMW E30
Hatalmas dobásra készül a hétvégén Szőke Ákos. A Maricsek Racing Team gymkhana tehetsége március 22-24. között, a 2013-as szezon első versenyén fogja elfüstölni BMW-jének gumijait. A évadnyitót a Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show keretében bonyolítják majd le, a Hungexpo C pavilonjában. A zártpályás viadal igen összetett lesz: pénteken előkvalifikációval (mondhatni, év eleji vizsgával) kezdenek a próbázók, szombaton szabadedzés és gymkhana taxi (nézők autóztatása) szerepel a programban, míg vasárnap az éles versenyé lesz a terep. A tavalyi év amatőr kategóriájának bronzérmese idén sem teszi alább a lécet – már a hétvégén bebiztosítaná esélyeit a pódium valamelyik helyére.
Szőke Ákos: Igen hosszú volt számunkra a kényszerpihenő, ami végig a munkáról szól. Éjt nappallá téve dolgoztunk a BMW-n, hogy a 2013-as szezonunk ugyanolyan, vagy még inkább sikeres legyen, mint a tavalyi. De nem panaszkodunk, hiszen azért csináljuk ezt az egészet, mert imádjuk az autósportot! Nagyon izgulok, hiszen van néhány dolog az autón, ami nem állt még össze 100%-osan. Új motor került a kocsiba, új konstrukcióval, ami erre a hétvégére mindenki számára meglepetés lesz. Várjuk, hogy kiforrjon a technika, s a folyamatos fejlesztések hatására, reményeink szerint már jövőre feljebb tudunk lépni a profik kategóriájába.

Gyakorlásra nem nagyon volt lehetőségem az elmúlt hetekben – két nappal ezelőtt, a gépkönyvezés felé vezető úton ültem először a BMW-ben. Ennek ellenére nem aggódok, bízok a kocsiban, a csapatban és magamban is. Csak fejben kell összeraknom a dolgokat, és egy kicsit kipihenni a fáradalmakat. Mint mindig, mindenhol, most is azért megyünk a Hungexpora, hogy nyerjünk! A jó hangulat garantált lesz, hiszen 30-40.000 látogatót várnak a rendezvényre a szervezők, aminek köszönhetően így a gymkhana népszerűsége is tovább növekedhet. Ha pedig mi jól érezzük magunkat – és a technika is engedi -, akkor az eredmények is jönni fognak.
A hétvégi viadallal együtt összesen 4 versenyünk lesz idén, de már most szeretnék bebiztosítani egy szép pozíciót a bajnokságban. A tavalyi sikeres szezonomon felbuzdulva idén is szeretnék majd év végén a pódiumon állni, de ez majd időközben dől el, mennyi esélyem lesz erre. Rengeteg az újonc, több kiváló versenygép is szerepel a rajtlistán, s a korábbi ellenfeleim is több fejlesztést hajtottak végre az autóikon – nem lesz egyszerű dolgom. A csapatommal mindenesetre harcolunk, hogy az élmények mellett minél több elismerést is be tudjunk zsebelni.
A cikk folytatódik..! kattintson ide!




