„Kolonics, a Sportlegenda” címmel vándorkiállítás nyílt a tragikus hirtelenséggel elhunyt kétszeres olimpiai, tizenötszörös világbajnok és háromszoros Európa-bajnok kenus emlékére. Hajóit, evezőlapátját, a legrangosabb nemzetközi versenyeken szerzett érmeit láthatja a nagyközönség az egész sportkarrierjét felölelő tárlaton, amely 2013. április 6-tól május 20-ig tekinthető meg a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében.
Kolonics György 2008. július 15-én, a pekingi olimpia előtt néhány héttel, edzés közben tragikus hirtelenséggel hunyt el. Koló, az elmúlt évtized legjelentősebb magyar sportolója volt, akit szerény, segítőkész embernek ismert mindenki, szűkebb, baráti környezete épp úgy, mint a kajak-kenut szerető közvélemény az egész országban, sőt, határainkon kívül élők is. A Kolonics György Alapítvány és a Tessedik Sámuel Múzeum közös szervezésében a vándorkiállítás Szarvasra érkezett, hogy Békés megyében is méltóképpen megemlékezzenek a sportlegendáról.
Angyal Zoltán, a Kolonics Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntője után Babák Mihály, Szarvas város polgármestere megható beszédet tartott a legendás kenus emlékére állított kiállítás kapcsán. Kiemelte sportemberi nagyságát, és minden körülmények közötti küzdőképességét, akaratát méltatta. „Kolo személyében egy olyan embert tisztelhettünk, akinek minden mozdulatát és sportolói hozzáállását lemásolva sikerült kiemelkedő sportemberré válnom”- emlékezett meg a tizenhétszeres világbajnok sporttársa Csabai Edvin.
„Magánszemélyek, köztük több egykori és jelenlegi szarvasi kajakos és kenus, továbbá a sportággal azonosuló helyi és országos vállalkozások önzetlen támogatása és adományai révén vált lehetővé a tárlat” – köszönte meg a nagylelkű felajánlásokat Roszik Zoltán, a Tessedik Sámuel Múzeum igazgatója. A versenyző sportkarrierjét tablók egész sora örökíti meg az ingyenes kiállításon, ahol edzésnaplók, a szurkolók által küldött buzdító képeslapok, a sportoló lapátja, a lapátfogója, illetve védjegye, a fásli helyett használt törölközőcsík is helyet kapott. A vele készült tv-riportokat és valamennyi jelentősebb nemzetközi versenyét szintén meg lehet tekinteni.
A Kolonics György Alapítvány – amit barátok, ismerősök, sportszakemberek és intézmények kezdeményezésére, a család hozzájárulásával és részvételével hoztak létre – a kiállításon szeretné a kenu sportágat is bemutatni, népszerűsíteni. Ezért a kenuzás története és a versenyhajók fejlődése szintén nyomon követhető a kiállításon, ahogyan a régi dalokat és fotókat tartalmazó kenus kódex eredeti példánya is.
Dr. Szekeres István, a helyi tárlat ötletadója és legfőbb szponzori támogatás-szervezője – aki egykor szarvasi színekben lett magyar bajnok és magyar válogatott kenus – elmondta, céljuk az volt, hogy Szarvason is méltó emléket állítsanak Kolonics György sikeres sportolói pályafutásának, és mindenki megismerhesse a legendássá vált kenus történetét. Hozzátette: Szarvas és a környékbeli vízparti települések – Békésszentandrás, Gyomaendrőd, Békés – nemcsak a magyar kajak kenu sportág fontos helyszíneit alkotják, hanem Koló életében is mérföldkőnek számítottak, hiszen sokszor, és nagy szeretettel fordult meg ezeken a helyeken.
További információ a Kolonics György Alapítvány honlapján: www.kolonicsgyorgy.hu



