Harc a végsőkig

Harc a végsőkig

Bútor Róbert és Tóth Imre a negyedik helyet csípte el Egerben

Harc az utolsó méterekig. Ez minden ralis vágya – hogy végig legyen tétje a küzdelemnek.Nos, Bútor Róbert és Tóth Imre az idénynyitó Eger-rali utolsó szakaszának rajtjához is úgy állhatott oda, hogy volt miért csatáznia. Konkrétan a magyar értékelés negyedik helye volt a tét. Amit aztán meg is szereztek Bútorék, méghozzá úgy, hogy S2000-esükkel megelőzték a WRC-vel közlekedő Krózser Menyhértet.

,,Igazi verseny volt! Kőkemény pozícióharc zajlott, és a végén egyet sikerült is előrelépnünk. Ráadásul vasárnap már voltak olyan szakaszok, amelyeken úgy autóztunk,ahogy szerettünk volna. Még egyáltalán nem tartunk ott, ahol szeretnénk, de jó úton járunk, és végre megint autóversenyzőnek éreztem magam, ami mindennél fontosabb” -mondta Bútor Róbert, aki az idén egy Peugeot 207 Super2000-est vet be a magyar bajnoki futamokon.

A páros az első versenynapon még csak ismerkedett az autóval, amely bevallottan szerzett néhány meglepetést. Például a kanyarsebesség és a fékutak tekintetében.

,,A Peugeot-val sokkal bátrabban lehet menni a kanyarokban, mint gondoltam. Annyira nagy a tapadás, hogy néhol tizenöt kilométer per órás sebességgel gyorsabban is ellehetett fordulni, mint ahogy előzetesen kalkuláltam. Szinte már ijesztő. Ahhoz kell a gyakorlat, hogy el is merjük vállalni a kanyarokat ilyen sebességgel. De a verseny vége felé helyenként már sikerült. Ezért is sajnálom azt a rossz gumiválasztást az első nap végén,ami miatt az esti szakaszon jó néhány másodpercet veszítettünk. Ha az nincs, előrébb végezhettünk volna az összetettben, de így sincs miért szégyenkeznünk” – mondta Bútor,aki szerint biztató, hogy kezd tisztulni a kép, hogy egyre jobban érzi a Peugeot-t.

Forrás: TBR Media

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Megosztás:
Share: