Villámrajt után hamar megállt parancsoltak a női válogatottnak a világbajnokságon, Ausztrália 5-3-ra nyert Auckland-ben. A vereség ellenére ezen a mérkőzésen is megvolt a magyar fölény, és a fiatal csapatot nem kell temetni: ha a hátralévő mérkőzéseit megnyeri, feljuthat a divízió I/B-be. eFBé ,,Nem a tavalyi gólokkal vertük Szlovéniát, mint ahogy az ausztrálokat sem lehet majd a tegnapiakkal elintézni” – mondta Gömöri Csaba a nyitónap után arra utalva, hogy egy éve 8-1-re verte Magyarország Szlovéniát (idén 9-1-re), az ausztrálokat pedig 3-0-ra. A három lőtt gól idén is megmaradt csak került mellé kapott is… Az első harmadban rögtön kettő, Green akkor lőtt a kapunkban, amikor már azt hittük, hogy nálunk a korong, míg del Basso a magyar fegyvert használva mattolt: elveszített pakk a kapunk előtt, a ,,kenguru” pedig végigszáguldott. és belőtte Gegesy mellett a másodikat. [caption id=”attachment_93683″ align…
Folytassa a cikk olvasását: A kezünkben a sorsunk