Horváth Lajos „Laller”: Hálám jeléül…

image Egyedi jótékonysági akcióban vállalt szerepet Horváth Lajos „Laller”. A váci tereprally motoros az Országos Vérellátó Szolgálat kampányában vesz részt, hogy a véradás fontosságára hívja fel a figyelmet. Az egész országra kiterjedő program első állomása Budapesten lesz, június 8-án.

Lassan már egy éve, hogy a II. Gyulai Várfürdő Kupán súlyos balesetet szenvedett a Varga Racing Team versenyzője. „A gyulai prológ 3. kilométerben egy féktávot benéztem, és nagy sebességről, egy jobb kanyarban lecsúsztam az útról. Mint egy gerely, úgy csapódtam be a szemközti falba. A baleset következtében az ülésen előre csúsztam, a kormány pedig eltörte a medencecsontomat. Ezzel azonban még mindig nem ért véget a mizéria, hiszen egy hasi belső vérzésem is keletkezett. 2,5 liter vért kaptam, és egy életmentő műtétet hajtottak végre rajtam. Ennek a beavatkozásnak köszönhetem az életemet, s szerettem volna ezt valahogy meghálálni. Először a Váci Véradó Állomást kerestem meg azzal az elhatározásommal, hogy segítenék felhívni a figyelmet a véradás fontosságára, majd az Országos Vérellátó Szolgálattal vettem fel a kapcsolatot. A kooperációnk eredményeként Miló Viktória bokszoló mellett én is az egyik arca leszek az országos Vitál Véradás programnak.

A rendezvény során a szervezet Magyarország több nagyobb városába fog kitelepülni véradó kamionjával, ahol nem csak az önkéntesek „vérét szívják” majd, de tanácsokkal is el fogják látni őket az egészséges életmóddal kapcsolatban. Laller is ott lesz minden állomáson, s a motorkiállítás mellett egy kis élménybeszámolóval is készül az érdeklődőknek. „Fontosnak tartom, hogy az élsportolók példát mutassanak, s részt vegyenek társadalmi célú rendezvényeken. Úgy vettem észre, hogy az emberek tartanak, sőt, egyenesen félnek a véradástól – pedig valójában nem sokat tudnak erről a procedúráról. Tájékoztatásként a közösségi oldalamon minden nap posztolok a véradással kapcsolatban információt, hogy felnyissam az emberek szemét, s együtt elérjük, hogy ne féljenek a kis tűszúrástól, hiszen életeket menthetnek vele!

Az országos rendezvény első állomása június 8-án lesz, Budapesten, a Dürer Rendezvényházban. Részletes programot a www.ovsz.hu oldalon találnak az érdeklődők. Adj vért és ments meg három életet!

 Partnereinknek köszönjük a támogatást: Adrenalin, BM Trans Kft., Szuki Bt., Image Bau, 2m design, KTM, Szani-Oil, Herbalife, Print Profi, Royalsekt Zrt., Crew Agency, Vitalfitness Stúdió

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.