A tegnapi nap összefoglalója

– A Baltimore Ravens tegnap ellátogatott a Fehér Házba ahol minden évben az amerikai elnök fogadja az aktuális bajnokot.

– A tegnapi napon a Pittsburgh Steelers vezetőedzője, Mike Tomlin bejelentette, hogy kés alá kell feküdnie irányítójának, „Big” Ben Roethlisberger-nek. Tomlin állítása szerint csak kisebb műtétet fognak végrehajtani az irányító jobb térdén és az edzőtábor kezdetére teljesen egészséges lesz. Az edző továbbá közölte, hogy a beavatkozásnak nem lesznek hosszútávú hatásai.

– A San Diego Chargers négyéves, 11.4 millió dolláros szerződést kötött az első körben kiválasztott offensive tackle D.J. Fluker-el.

– Meg kell műteni a Green Bay Packers running backjét, DuJuan Harris-t mert egy rutin orvosi vizsgálat során cisztát találtak a tüdejében.

– A Houston Texans vezetőedzője Gary Kubiak bejelentette, hogy meg kell műteni az offensive tackle Duane Brown-t mert csontkinövés van a bokájában.

– A New York Jets tavalyi elsőkörös választottja, a defensive end Quinton Coples a következő szezonban a külső linebacker poszton foig szerepelni.

– Januári csípőműtétjét követően a héten edzésbe állt a Chicago Bears wide receivere Brandon Marshall.

– Kiderült, hogy nem olyan súlyos Trent Richardson sípcsontsérülése és a Cleveland Browns running backje egy hónap múlva újra edzésbe állhat.

– Chicago Bears péntekre edzésre hívta az Oakland Raiders volt irányítóját JaMarcus Russell-t. Russell még a 2007-es Draft 1/1-es játékosa volt, de mindössze három évig szerepelt az NFL-ben. Az utóbbi évtized egyik legnagyobb mellényúlásának tartják. Eddigi pályafutása alatt csak 4.083 passzolt yardot, 18 touchdownt és 23 interceptiont szerzett.

– Vállműtétjét követően újra edzésbe állt a New England Patriots tight endje Aaron Hernandez.

– A Philadelphia Eagles frissen szerződtetett cornerback Cary Williams kihagyta a múlt heti OTA edzéseket és nem lehet tudni mikor fog újra edzésmunkát végezni mert folyamatosan különféle egyéb elfoglaltságokra hivatkozik.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.