Az autóversenyzés és a fogathajtás közül az utóbbit választotta Palkovics Dávid, a várpalotai Thuri György Gimnázium diákja. Jól tette, hiszen a 16 éves fiatalember már felnőtt bajnoki címet is nyert, és az őszi világbajnokságra készül. A tehetséges versenyzővel a veol.hu készített interjút. UP-info A lovak szeretete gyermekkorától elkísérte, hiszen édesapja 15 éve foglalkozik bértartással, így már legifjabb éveit is a lovardában töltötte. – Mindenképp valami egyedi sportot szerettem volna űzni. Eleinte lovagoltam, ám az nem igazán tetszett, míg négy évvel ezelőtt kipróbáltam a fogathajtást, ami több okból rögvest megfogott. Egyrészt a lovak szeretete és tisztelete miatt, másrészt pedig nagyon szeretem az autóversenyzést, ami kis túlzással ebből a sportból fejlődött ki – mesélte Dávid, miután a csóri edzőpályán a fotók kedvéért rövidke bemutatót is tartott a négyes fogattal. Az első versenye 2009 …
Folytassa a cikk olvasását: Versenyautóból bakra