Rosberg a Ferrarihoz, Maldonado a Lotushoz érkezhet?

Beköszöntött a nyár és ezzel a Formula-1-ben elkezdődött a jövő évi szerződésekkel kapcsolatos találgatások időszaka.

A spanyol Marca értesülései szerint a montreali paddockban az a hír járja, hogy Felipe Massa türelmetlen a 2014-es szerződésével kapcsolatban. A német Bild úgy tudja, hogy a maranellóiak mindenképpen német pilótát szeretnének szerződtetni, így elsősorban Sebastian Vettelen próbálják rajta tartani a szemüket, de Vettel mellett már a Monacói Nagydíj győztese, Nico Rosberg is felkeltette az érdeklődésüket.

„Ő tényleg azon pilóták egyike, akivel mindig is számoltunk. Nm vagyok meglepve, hogy gyorsabb, mint Lewis Hamilton. Nico mindig jó volt, de most azt is megmutatta már, hogy mennyire érett” – nyilatkozta a Ferrari istálló vezetője, Stefano Domenicali.

A Marca újságírója, Marco Canseco szerint a williamses Pastor Maldonado is csapatot válthat jövőre, a hírek szerint uyganis ő lehet a Lotus csapat első számú kiszemeltje, amennyiben Kimi Raikkönen az év végén távozna az enstone-i gárdától. „A PDVSA érkezését pedig a csapat tulajdonosa, Gerard Lopez természetesen csak üdvözölni tudná” – vélekedik Canseco.

  Formula.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.