Újabb bajnoki pontok Moszkvából

Újabb bajnoki pontok Moszkvából

A moszkvai első futamon elért, fantasztikus harmadik helyezés után egy műszakilag tökéletes Honda Civic-kel sorakozhatott fel a rajtrácsra Michelisz Norbert. A második versenyen a magyar pilóta a 6. kockából rajtolhatott, felspanolva korábbi eredményétől. A mezőnyből azonban most hiányzott Fredy Barth, aki a repülő rajtot követően Charles NG-vel összeütközött, a kézsérülése miatt nem vállalta a soron következő viadalt.

Az álló rajtot követően az élről induló Mehdi Bennani megőrizte pozícióját, Michelisz viszont nagyon a külső ívre került, s visszacsúszott a 9. helyre. A Norbi elől rajtoló Gabriele Tarquini a 3. pozícióba ugrott előre, ám Pepe Oriola nem nézte ezt végig feltartott kezekkel – a végén azonban mégis a spanyol húzta a rövidebbet. Coronel eközben szépen, csendben tört előre, a 3. körre már negyedikként fordulhatott. Michelisz próbált helyezkedni, ám menetelését hátráltatta, hogy védekező állásra is be kellett rendezkednie, Tom Chiltonnal szemben.

A 4. körre a figyelem ismét az élmezőnyre összpontosult. A „nagyok” hatalmas csatát folytattak, ahol a főszereplő ismét Tarquini volt. Négyen-öten folyamatosan, egymással párhuzamosan haladtak, amikor Yvan Müller rátolta Tom Coronelt a többi ellenfélre, ez pedig nem csak a BMW-s pilóta, hanem James Thompson és Tarquini vesztét is okozta. Erre a szituációra mondhatjuk azt, hogy végre AUTÓVERSENY! Coronel és Thompson kiállásra kényszerült, Tarquini viszont jócskán visszaesett a mezőnyben. A baleset következtében Michelisz köszönettel átvette a 6. helyet, s talán deja vu érzése is támadt, hiszen újra Pepe Oriolával kellett csatáznia a jobb helyezésért.

Az éles küzdelmek inkább a középmezőnyben zajlottak, de az élen is történt változás: Nykjaer vette át a vezetést Bennanitól, s jó nagy előnyre is szert tett. Huff hibájának köszönhetően Yvan Müller is előrébb lopózhatott, egészen Nykjaer mögé, meghagyva a kellemes csatákat Bennaninak és Huffnak. Az angol keményen támadta a marokkói versenyzőt, de előzni most sem tudott –  a 12. körig. Párhuzamosan haladtak a célegyenes felé, mikor Bennani megforgott, s az egykori világbajnok megléphetett tőle. Az esetnek köszönhetően Michelisz újból nyert egy pozíciót, s az utolsó két körnek már az 5. pozícióból vágott neki.

A moszkvai, második futamot végül Michel Nykjaer nyerte meg, mögötte pedig Yvan Müller és Rob Huff végzett. Michelisz Norbert a 5. pozícióban zárta a küzdelmeket, s újból elnyerte a „Legjobb Hondás” címet. A Zengő Motorsport ezzel az eredménnyel nem csak újabb trófeát, de még több bajnoki pontot is szerzett a moszkvai versenyhétvégén, a pozitív tapasztalatok és élmények mellé!

A következő megmérettetésre három hét múlva, június 29-30-án, Portugáliában kerül majd sor.

Hajrá Norbi! Hajrá Zengő Motorsport!

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.