Vizes vb – Hosszú és Jakabos döntős 200 méter vegyesen

image

Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a 200 méteres vegyesúszás döntőjébe a barcelonai vizes világbajnokságon. A hétfői finálé résztvevője lesz a nyolcadik legjobb eredményt elérő Jakabos Zsuzsanna is.

    Hosszú a délelőtti 2:08.45 perces idejénél valamivel lassabban úszott délután, de a 2:08.59 is a legjobb volt, nem csupán a második futamban, hanem a teljes 16 fős elődöntős mezőnyt tekintve is. A második helyezett kínai Je Si-vent több mint fél másodperccel előzte meg.
    „Az biztató, hogy egy nap kétszer is ilyen jó időt mentem, vagyis a 2:08-at biztosan tudom – mondta Hosszú Katinka. – Viszont nyilván a kínai is tartalékolt, s nem tudni, mennyit. Igaz, én sem hajtottam meg annyira a végét. Maga az úszásom nekem nem tetszett, mindent elrontottam technikailag, amit csak lehetett, a rajtot, a fordulókat. A döntőben ezt nem engedhetem meg magamnak…”
    Jakabos az első elődöntős futamban úszott, amelyben a harmadik helyen végzett 2:11.21-gyel, a délelőtti 2:12.31-en jelentősen faragva.
    „Ez bizony kicsit nehezebb volt, mint reggel, kiúsztam magam… A futambeli harmadik helynek, s még inkább annak, hogy bejutottam a döntőbe, viszont nagyon örülök” – összegzett Jakabos.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.