Labdarúgó NB I – Fordulatos mérkőzésen döntetlen Diósgyőrben

image

Az MTK fordulatos találkozón 2-2-es döntetlent játszott a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának első szombati mérkőzésén.

    A házigazdák még nem nyertek ebben az idényben, mivel az első körben is pontosztozkodással zárták meccsüket.

    OTP Bank Liga, 2. forduló:
Diósgyőri VTK-MTK Budapest 2-2 (1-1)
————————————
Miskolc, 4000 néző, v: Bognár
    gólszerző: W. Alves (39.), Tisza (54.), illetve Pölöskei Zs. (14.), Bese (68.)
    kiállítva: Kostic (88.)
    sárga lap: Takács P. (30.), Kostic (61., 88.), illetve Kanta (27.), Kálnoki Kis (89.)

    Diósgyőr:
    ———
Rajics – Vági, Hanek, Husic, W. Alves – Tisza (Gohér, 74.), Takács P. (Kostic, a szünetben), Elek, Bacsa – Seydi (Barczi, 66.), Rudolf

    MTK:
    —-
Groppioni – Nagy T., Kálnoki Kis, Vukmir, Fejes – Pölöskei Zs., Poór, Kanta – Vass (Varga Sz., 84.), Horváth P. (Bese, a szünetben), Pál A. (Ladányi, 60.)

    Az első félidőben a Diósgyőr támadólag lépett fel, de a bekapott gól megfogta a piros-fehéreket. A hazaiak ezután visszafogottan játszottak – ezzel együtt egyenlítettek -, az MTK pedig jobbára a védekezésre próbált figyelni.
    A fordulás után a DVTK nyomasztó mezőnyfölényt harcolt ki, át is vette a vezetést, de hiába, ugyanis a ritka fővárosi támadások közül egyet a csereként beállt Bese Barnabás szép góllal fejezett be.
    A DVTK hiába uralta a mérkőzést, a kapu előtt határozatlan volt, így be kellett érnie az egy ponttal.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.