Vasárnap evezős évadnyitó a Margitszigeten

image

A Danubius Nemzeti Hajósegylet, a Magyar és a Budapesti Evezős Szövetség, illetve a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség immár 21. alkalommal rendezi meg évadnyitóját, a gróf Széchenyi István-emlékversenyt és sportnapot vasárnap a Margitszigeten.

    A DNHE klubháza és a Wesselényi csónakház körüli területen 9:30 órakor kezdődő programsorozat keretében több versenyszámot is nyomon követhetnek az évről-évre egyre nagyobb számban kilátogatók – a szervezők tájékoztatása szerint.
    Az idei rendezvény újdonsága a nemzetközi üldözéses nyolcas verseny, amelyet hagyományteremtő céllal rendeznek meg éppen akkor, amikor Magyarország az Európai Unió soros elnöke és a Duna Stratégia is a nemzetközi közvélemény figyelmének a központjába került.
    Az egyik leglátványosabb versenynek idén is a "fapados Oxford-Cambridge" ígérkezik, ennek keretében egyetemisták mellett céges csapatok is összemérhetik tudásukat a Dunán.
    A szervezők célja, hogy a következő években a közép-európai evezős versenyek kiemelt helyszínévé tegyék a magyar fővárost, Budapestet.
    Az évadnyitó tradicionálisan az I. világháborúban elesett egykori evezősök emlékköveinek megkoszorúzásával veszi kezdetét.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.