CAS – Még a Tour de France előtt döntenek Contador ügyében

image

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szerdai bejelentése szerint még az idei francia körverseny, a Tour de France július 2-i rajtja előtt meghozza döntését a kerékpáros Alberto Contador doppingügyében.

    A világ jelenlegi legjobb országúti versenyzőjének tartott, háromszoros győztes spanyolnak a tavalyi Tour de France-on adott mintájában bukkantak klenbuterol nyomaira a vizsgálatok során. A sportolót azonban hazája szövetsége felmentette, miután bizonyítottnak látta, hogy szennyezett marhahússal került a szervezetébe a tiltott anyag.
    A spanyolok februári döntése ellen a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-hoz, mely szerdán nyilvánosságra hozta az ügyben döntő háromtagú testület tagjainak nevét.
    A testület elnöke az izraeli Efraim Barak lesz, míg a másik két tag közül a német Ulrich Haast a Contadort képviselő ügyvédek, a svájci Quentin Byrne-Suttont pedig az UCI és a WADA kérésére választották be a bizottságba.
    Contador februári felmentése óta újra versenyez, méghozzá kiválóan, márciusban megnyerte a murciai körversenyt, s csapata, a dán Saxo Bank benevezte a jövő szombaton rajtoló olasz körversenyre, a Giro d,Italiára.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.