Újabb volt nagypályás válogatott játékos érkezik a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klubhoz

image A Dunakeszi Kinizsi vezetősége egy évre megállapodást kötött Szamosi Tamással, korábbi nagypályás válogatott játékossal. Szamosi a Kinizsi színeiben egykori csapattársaival, Vincze Ottóval, Horváth Ferenccel és Lőw Zsolttal, valamint Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkárral együtt szerepel majd a futsal Nemzeti Bajnokság másodosztályában.

Szamosi háromszoros magyar válogatott, kétszeres magyar bajnok, egyszeres magyar bajnoki ezüstérmes, kétszeres magyar kupagyőztes és többszörös futsal válogatott.

A csapat vezetőedzője a két éve “az év edzője” kitüntetéssel elismert Fehér Zsolt lesz, aki Tomas Rivera Amoros spanyol szakember mellett dolgozott az elmúlt 8 hónapban, megismerve ezzel a nemzetközi futsal trendjeit.

A csapat terveik szerint a középmezőnyben végeznek majd a 2013/2014-es szezonban.

Forrás: Andréka Domonkos – Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub

Fotó: futsalarena.hu

Megosztás:
Share: