Torna ob – Berki sikeresen bemutatta új gyakorlatát és nyert

image Az olimpiai bajnok Berki Krisztián sikeresen bemutatta új, 7.0-s kiinduló pontszámú gyakorlatát a tornászok Budapesten zajló országos bajnokságának szombati napján, és produkciójával meg is nyerte a lólengés döntőjét.

    Az Újpest kétszeres világbajnoka a hazai szövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint teltház előtt teljesítette az ötkarikás aranyat eredményező gyakorlatánál jóval nehezebb produkcióját, s a verseny végén elégedetten értékelte az eredményt.
    „Valóban szebb ez a gyakorlat, mint a korábbi, remélem, hogy világbajnoki aranyat is hoz majd” – mondta Berki Krisztián.
    Kovács István, a férfiak vezetőedzője azt mondta, tanítványa szinte hiba nélkül mutatta be az új gyakorlatot, amit ugyanakkor „még be kell versenyeznie”.
    Lólengésben az ezüstérem a papírformának megfelelően a szintén olimpikon Hidvégi Vid nyakába került, aki értékelésében kifejtette, magabiztossá tette az, hogy pénteken és ma is jól sikerült a 6.7-es kiinduló pontszámú, új gyakorlata, ezért maradéktalanul elégedett a teljesítményével.
    A férfiaknál az ob a vb-válogató első fordulója is, ebben az összevetésben a pénteki egyéni összetettben elért eredmények alapján Tálas Bence áll az élen 38 helyezési ponttal, második Vágner Levente (19), harmadik pedig Vecsernyés Dávid (18). A válogató következő fordulója szeptember 4-én lesz. A vb-re utazó válogatottba két tagot Kovács István jelöl, a további három helyre a helyezési pontok alapján kerülhetnek be a tornászok.
    A nőknél Makra Noémi mind ugrásban, mind felemás korláton fölényesen diadalmaskodott, s azt mondta, ma jobban ment neki a versenyzés, mint pénteken, amikor az egyéni összetettben nyert.
    „A felemás korlát még nem az igazi, de a szeptember végén kezdődő antwerpeni vb-re teljesen összeáll majd” – értékelt röviden Makra.

    Eredmények:
    férfiak:
    lólengés:
1. Berki Krisztián (UTE) 15.800 pont
2. Hidvégi Vid (KSI) 15.350
3. Kállai Zoltán (BHSE) 15.100
    talaj:
1. Mihók Ádám (BHSE) 13.900 pont
   Szabó Nándor (Bercsényi DSE) 13.900
3. Tálas Bence (UTE) 13.600
    gyűrű:
1. Tálas 14.650 pont
2. Vlacsil Attila (FTC Ybl Tervező) 14.200
3. Vágner Levente (FTC Ybl Tervező) 13.900
    nők: 
    ugrás:
1. Makra Noémi (TC Békéscsaba) 13.800 pont
2. Jáger Nikolett (KSI SE) 12.900
3. Tóth Boglárka (Delfin SI SE Szombathely) 12.750
    felemás korlát:
1. Makra 13.100 pont
2. Csillag Tünde (Delfin SI SE Szombathely) 12.050
3. Romhányi Eszter (KSI SE) 11.800

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.