Kevesebb, mint fél körnek kellett ahhoz eltelnie, hogy Vettel átvegye az első helyet. Hamilton Mercedese a sima rajtot követően az élen marad, de Vettel azonnal támadásba lendült és a Les Combes felé menet megelőzte a brit pilótát. Ekkor látta Hamilton utoljára német riválisát, mivel a világbajnok gyors köröket teljesítve nagy előnyre tett szert.
Alonso bizalma a Ferrari versenysebességében megalapozottnak bizonyult, mivel az első körben már az ötödik helyen haladt. Nem sokkal később Jenson Button McLarenjét és Nico Rosberg Mercedesét is megelőzte.
A kerékcserék után Alonso Hamilton mögé került, akit a spanyol pilóta megelőzött, amikor a La Source-nál szélesen fordult. Hamilton a DRS-t használva a Kemmel egyenesben előzéssel próbálkozott, de sikertelenül.
Úgy tűnt, Button a dobogós helyért harcolt, mert sokáig egy kerékcserés taktikával versenyzett. Végül ő is kétszer cserélt kereket és Hamilton, Rosberg, valamint Mark Webber mögé esett vissza.
Az ausztrál pilóta autója nagyszerű sebességet mutatott a használt kemény keveréken a középső etapban és a közepest a végén. Ellentétes stratégiát választott riválisainál, de elfogyott az erő, amikor a Mercedesre felzárkózott.
Räikkönen a hármas előtt érhetett volna célba, de fékprobléma miatt feladni kényszerült a versenyt, ezzel megszakadt pontszerző sorozata.
Felipe Massa vissza tudta verni Romain Grosjean támadását és a hetedik lett.
Grosjean korábban Sergio Perezzel csatázott és a mexikói pilóta a Lotust le is kényszerítette a pályáról. Ezért a versenybírák Perezt áthajtásos büntetéssel jutalmazták és a gumikopás miatt csak a 11. helyen végzett.
Az időmérő edzésen szenzációsan szereplő Paul di Resta már a rajtnál visszaesett, majd egy négyes csatába bonyolódott, amikor a Buszmegállónál Pastor Maldonado kilökte. A venezuelai pilóta stop-and-go büntetésben részesült.
A Force Indiának azonban így is sikerült a pontszerzés, Adrian Sutil a kilencedik helyen ért célba.
Daniel Ricciardo a 17. helyről indulva az utolsó pontszerző, a 10. helyen végzett.
A 2013-as világbajnokság következő versenyét, az Olasz Nagydíjat szeptember 8-án rendezik Monzában.
A Belga Nagydíj végeredménye:
1 | Sebastian Vettel | Red Bull | |
2 | Fernando Alonso | Ferrari | |
3 | Lewis Hamilton | Mercedes | |
4 | Nico Rosberg | Mercedes | |
5 | Mark Webber | Red Bull | |
6 | Jenson Button | McLaren | |
7 | Felipe Massa | Ferrari | |
8 | Romain Grosjean | Lotus | |
9 | Adrian Sutil | Force India | |
10 | Daniel Ricciardo | Toro Rosso | |
11 | Sergio Perez | McLaren | |
12 | Jean-Éric Vergne | Toro Rosso | |
13 | Nico Hülkenberg | Sauber | |
14 | Esteban Gutiérrez | Sauber | |
15 | Valtteri Bottas | Williams | |
16 | Giedo van der Garde | Caterham | |
17 | Pastor Maldonado | Williams | |
18 | Jules Bianchi | Marussia | |
19 | Max Chilton | Marussia |
Nem értek célba:
Paul di Resta | Force India | 26. kör |
Kimi Räikkönen | Lotus | 25. kör |
Charles Pic | Caterham | 8. kör |
A világbajnoki pontállás a Belga Nagydíj után:
Hely | Versenyző | Vb pont |
1. | Sebastian Vettel | 197 |
2. | Fernando Alonso | 151 |
3. | Lewis Hamilton | 139 |
4. | Kimi Räikkönen | 134 |
5. | Mark Webber | 115 |
6. | Nico Rosberg | 96 |
7. | Felipe Massa | 67 |
8. | Romain Grosjean | 53 |
9. | Jenson Button | 47 |
10. | Paul di Resta | 36 |
11. | Adrian Sutil | 25 |
12. | Sergio Perez | 18 |
13. | Jean-Éric Vergne | 13 |
14. | Daniel Ricciardo | 12 |
15. | Nico Hülkenberg | 7 |
16. | Pastor Maldonado | 1 |
Hely | Csapat | Vb pont |
1. | Red Bull / Renault | 312 |
2. | Mercedes | 235 |
3. | Ferrari | 218 |
4. | Lotus / Renault | 187 |
5. | McLaren / Mercedes | 65 |
6. | Force India / Mercedes | 61 |
7. | Toro Rosso / Ferrari | 25 |
8. | Sauber / Ferrari | 7 |
9. | Williams / Renault | 1 |