Szabó Krisztián növelte előnyét az összetettben

Szabó Krisztián növelte előnyét az összetettben

Az XLavina Pap Motorsport versenyzője, Szabó Krisztián számára remek eredménnyel zárult a 2013-as FIA Autocross Európa-bajnokság hatodik, csehországi Prerovban rendezett futama, melyet végül legfőbb bajnoki riválisai előtt célba érve, 25 induló közül a 4. helyen fejezett be.

Krisztián mellett a csapat és az autó is jelesre vizsgázott az extrém körülmények között, aminek köszönhetően újabb lépéssel kerültek közelebb a felnőtt Európa-bajnoki cím megszerzése felé. Két futammal az Európa-bajnokság vége előtt a 21 éves magyar versenyző továbbra is több mint egy futamgyőzelemnyi, 23 pontos előnnyel vezeti a Buggy1600-as kategória összesített pontversenyét.

,,Összességében elégedettnek kell lennem ezzel a 4. hellyel, hiszen a verseny előtt azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a top4-ben végezzek, lehetőleg fő bajnoki riválisaim előtt, és mindkettőt sikerült teljesítenem. Nyilván bennem van, hogy akár nyerhettem is volna, de most nem ezzel szeretnék foglalkozni, hanem a pozitívumokkal. Ismét célba értem, megint sikerült a top4-ben végeznem, és egy ponttal még növelni is tudtam az előnyömet az összetettben, most ez a legfontosabb. Ráadásul, a végén a döntő igazi túlélő versennyé változott, összesen öten értünk célba, úgyhogy nagyon örülök, hogy a csapat és az autó is ismét jelesre vizsgázott, és azon kevesek közé tartozom, akik be tudták fejezni ezt a futamot” – értékelte a prerovi verseny alakulását Krisz, aki ezután a második versenynap történéseit kicsit részletesebben is felelevenítette.

,,A második előfutamban nem tudtam javítani a tegnapi abszolút 8. helyemen; megint 3. lettem a saját előfutamomban, de nagyon szoros volt a befutó, néhány tized választott csak el az 1. helyezettől is. Aztán a harmadik előfutamban fő bajnoki riválisommal, Kevinnel (Peters) mentem együtt, aki előlem rajtolt. Kemény csatát vívtunk, próbáltam előzni jobbról is, balról is, de nem sikerült. A végén viszont szerencsém volt, mert az utolsó kör utolsó kanyarja előtt megforgott, így 2.-ként intettek le. Összességében ez az A-döntő 7. rajtkockájára volt elég, vagyis a 3. sorból várhattam a végső összecsapást” – mesélte az OXXO Energy Drink által támogatott versenyző.

,,A döntőre aztán leszakadt az ég, és ezen a ponton egy túlélő versennyé változott minden. Összesen öten tudtunk célba érni, de közülünk is csak egyvalakinek az autója maradt teljesen ép, ő nyerte a versenyt. Volt, akinek a víz folyt el az autójából, volt, aki három kerékkel teljesítette végig a távot, az előttem menő autónak az eleje lógott, nekem pedig a féltengelyem tört el, ami a sárban nem jött éppen jól, mivel nem hajtott az autó. Mindezek fényében tényleg nagyon örülnöm kell ennek a 4. helynek, és sokadszorra is szeretném megköszönni a csapatnak, hogy egy ilyen strapabíró és egyben gyors autót építettek nekem.”

,,Pozitívan jöttünk ki ebből a versenyből, mert akinek mögöttünk kellett lennie a leintésnél, az mögöttünk volt. Persze mindig szeretnék nyerni, de most a bajnokság szempontjából a 4. helyért járó pontok is nagyon jól jöttek, mivel így már 23 ponttal vezetem az összetettet. Egy lépéssel közelebb a cél, de tapasztalatból tudom, hogy a java még hátravan, mert mindig az utolsó lépések a legnehezebbek. Szeretnék az utolsó két futamnak is ugyanazzal a hozzáállással nekivágni, mint az összes eddiginek, és a csapattal együtt bízom benne, hogy ez a végén elégnek bizonyul majd közös célunk eléréséhez” – fogalmazott Krisz, akit természetesen honfitársa, a Touring Autocross kategóriában szereplő Kárai Tamás remeklése is örömmel tölt el.

,,Örülök, hogy Tomi a 3. helyen végzett most, és ezzel két futammal a szezon vége előtt ő is vezeti az Európa-bajnokságot a saját kategóriájában. Nagyon nagy dolog lenne, ha egyazon éven belül mindketten Európa-bajnokok tudnánk lenni a kategóriánkban. A Nemzetek Kupájában is nagyon jól állunk, hiszen jelenleg a másodikak vagyunk a csehek mögött (15 ország közül), és most is sikerült növelnünk az előnyünket a németekkel szemben. Ők többen vannak, mint mi, de eddig jól álltuk a sarat, és remélem, most már a hátralevő két futamon is kitart a lendületünk, és sikerül egy jó helyezést elérnünk Magyarország számára” – tette hozzá végül a korábbi kétszeres junior Európa-bajnok Szabó Krisztián.

A 2013-as FIA Autocross Európa-bajnokság következő futamát három hét múlva, szeptember 14-15-én rendezik Franciaországban. Krisztián egy jó eredmény elérése esetén elméletileg már ott bebiztosíthatná év végi elsőségét, de egyelőre számolgatás helyett csak a soron következő feladatra szeretne koncentrálni.

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.