Férfi kézilabda BL – Kedden kel útra a Szeged

image Kedden utazik el Szkopjébe a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, és szerdán a helyi Metalurg ellen lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjének első mérkőzésén.

    A klub hétfői közleménye alapján az együttes a Szeged-Belgrád útvonalat busszal teszi meg, és a szerb fővárosból repülővel megy tovább Macedóniába. A találkozó 19 órakor kezdődik, a visszavágónak vasárnap a Tisza-parti város ad otthont, ugyancsak este 7-kor.
    A szegedieknek ez lesz a 107. BL-meccsük, eddig 44 győzelem, 8 döntetlen és 54 vereség a mérleg. 2877 gólt szereztek és 2933-at kaptak.
    A Tisza-partiak macedón csapattal egyszer találkoztak, még 2004-ben a Vardarral voltak azonos csoportban. Szkopjéban 24-24-es döntetlen született, míg Szegeden 25-18-ra nyert a hazai gárda. Érdekesség, hogy a mostani keretből Vadkerti Attila és Ilyés Ferenc játszott azon a két meccsen, idegenben Vadkerti 3, Ilyés 2, otthon Vadkerti 2, míg Ilyés 1 gólt szerzett.
    Niko Mindegía, Roberto Parrondo és Vladimir Vranjes első hivatalos meccsét játssza majd a Szeged színeiben, és új vezetőedző, Juan Carlos Pastornak is ez lesz az első fellépése.
    Amennyiben a Pick megnyeri a párharcot, akkor felkerül a 24-es főtáblára. Ott az ellenfelek: Barcelona (spanyol), PSG (francia), Vardar Szkopje (macedón), Thun (svájci) és a Dinamo Minszk (fehérorosz), Tatran Presov (szlovák), Besiktas (török), AEK Athén (görög) selejtezőcsoport győztese.
    Ha a Szeged kikap a selejtezőben, akkor az EHF Kupában a legjobb 32 között folytatja. Ennek a sorsolása október 22-én lesz.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.