Szeptember 1-jén búcsúzik Overdose

image

Ahol kezdte, ott is fejezi be pályafutását az utóbbi évek legsikeresebb, magyar színekben versenyző lova. Overdose a Kincsem Parkban búcsúzik el a magyar közönségtől.

2013. szeptember 1-jén történelmi pillanatnak lehetünk részesei. Most láthatjuk utoljára minden idők egyik legtehetségesebb versenylovát, aki az egész országot lázba hozta hihetetlen vágtáival. Overdose 2010 augusztusáig veretlen volt, sorozatban tizennégy futamot nyert meg. 2009-ben azonban savós patairha-gyulladást kapott, ami miatt hosszabb ideig nem versenyezhetett. 2010-ben tért vissza a versenypályára, de két megnyert futam után a baden-badeni Goldene Peitschén már csak hetedik lett. Tavalyelőtt viszont ismét győzött, mégpedig Hoppegartenben. Utoljára 2011. november 13-án Rómában lépett pályára, ahol újra győztesként ünnepelhette a közönség.

A magyar galoppsport kimagasló versenylova patasérülése miatt nem fog versenyezni a Kincsem Parkban szeptember elsején, de jelen lesz a rendezvényen. A szervezők mindent megtesznek, hogy Overdose-t az őt megillető módon, ünnepélyes keretek között búcsúztassák el. A kivetítőn nyomon követhetjük pályafutását, győzelmeit és legemlékezetesebb pillanatait, valamint Ferenczi Gábor  Overdose – Csoda Magyarországon című dokumentumfilmjének exkluzív filmelőzetesét is láthatjuk majd.

A rendezvény további különlegessége, hogy bemutatkozik a trón várományosa, Overdose testvére, Opium Bullet is, aki a Blaskovich Ernő Emlékversenyen fog debütálni. Mindemellett a 2400 méteres Kincsem Díjat és az 1600 méteres Imperiál Díjat – a Kincsem Park legrangosabb, több évjárat számára kiírt közép- és hosszútávú versenyeit – is ekkor rendezik meg, csakúgy mint a néhány éve életre hívott Kovács Mihály Emlékversenyt, a Magyarországon született telivérek legnagyobb versenyét. A versenynap 13.00 órakor kezdődik.

Búcsúztassuk el méltóképpen az utóbbi évek legkiemelkedőbb versenylovát!

Programterv:

11.30- Kapunyitás

13.00- I. futam

13.30- II. futam

13.40- póni galoppverseny, díjátadással

14.05- III. futam- Kozma Ferenc Emlékverseny

14.15- díjátadás- Győztesek Köre 

14.35- IV. futam

15.10- V. futam- Imperiál Díj

15.20- díjátadás- Győztesek Köre

15.40- VI. futam- Nemzetközi Amatőrverseny

15.50- díjátadás- Győztesek Köre

16.15- VII. futam- Kincsem Díj

16.25- díjátadás- Győztesek Köre

16.45- VIII. futam- Szabó József Emlékverseny Hendikep

16.55- díjátadás- Győztesek Köre

17.20- IX. futam- Kovács Mihály Emlékverseny- Magyar Háromévesek Nagydíja

17.30- díjátadás- Győztesek Köre

17.35 Overdose búcsúztatása- Győztesek Köre

17.55- X. futam- Blaskovich Ernő Emlékverseny
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.