A német RTL és a Bild, valamint az Auto Motor und Sport újságírója, Michael Schmidt értesülései szerint a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerdán Maranellóban már tájékoztatta is Felipe Massát arról, hogy a jövőben nem tartanak igényt a szolgálataira. A Bild szerint pedig Raikkönen szerződtetését csak azért nem jelentették be eddig, mert Raikkönen menedzserének, David Robertsonnak az amerikai gyógykezelése miatt el kellett halasztani a finn pilóta szerződésének az aláírását.
A pletykák szerint azonban a döntés már megszületett és valószínűleg ez áll Fernando Alonso rossz hangulatának és kitöréseinek a hátterében is. A Der Spiegel már azt is tudni véli, hogy Raikkönen 20 millió eurós fizetését részben az Alonsót is támogató Santander és a Shell dobta össze. Közben a hírek szerint Alonso mindent megtett a háttérben, hogy megakadályozza Raikkönen érkezését elősegítve ezzel Massa megtartását.
„Meglátjuk, mi történik” – nyilatkozta Massa Monzában az olasz RAI riporterének. „Igen ez a futam fontos a jövőm szempontjából, de ez nem azt jelenti, hogy én a jövőben csak a vörös overállt viselhetem majd.”
Massa szerint ugyanakkor még semmi sem dőlt el a Ferrarinál. „Montezemolo biztosan semmit sem fog bejelenteni a nélkül, hogy ne beszélt volna velem” – nyilatkozta Massa a brazil O Estado de S.Paulo újságnak. „Én imádom a Ferrarit, de más csapatok is tudják, hogy mire is vagyok képes.”
Közben Raikkönen is finom utalást tett arra Monzában, hogy bizony a háttérben folyhatnak bizonyos tárgyalások. „Még semmit sem tudok” – nyilatkozta Raikkönen a RAI riporterének. „Amikor tudni fogok már valamit, akkor azt el is mondom majd.”

A német Bild and Welt értesülései szerint azonban Raikkönen Ferrarihoz való érkezése újabb lavinát indíthat el, hisz szerintük Alonso annyira elégedetlen Raikkönen szerződtetése miatt, hogy akár távozhat is a csapatból. Alonso pedig állítólag most a Lotusszal flörtöl. Ez pedig korántsem annyira valószerűtlen, mint ahogyan az elsőre tűnik. A német Bild értesülései szerint ugyanis a Renault komolyan fontolgatja azt, hogy a jövőben sokkal nagyobb mértékben támogassa az enstone-i gárdát, és ezt az elképzelést állítólag a Renault elnöke, Carlos Ghosn is teljes mértékben támogatja. A Renault pedig szívesen látná viszont a csapatban a nekik 2005-ben és 2006-ban is világbajnoki címeket szerző Alonsót.
„Ha Fernando bekopogtatna az ajtómon, akkor én válaszolni fogok neki” – nyilatkozta a Lotus csapat vezetője, Eric Boullier. „Ez csak remény, de én fizetnék is ezért!”
Boullier azonban az orosz f1news.ru-nak elismerte, hogy valóban tárgyalnak a Renault-val. „Mi próbáljuk megalapozni a kapcsolatunkat a Renault-val és a Totallal, ami nem csak technikai szempontból fontos, de a pénzügyi oldalon is segíthet.”
A svájci Blick közben úgy tudja, hogy Nico Hülkenberg jövőre már biztosan nem a Sauber istállónál fog versenyezni. A tehetséges német pilóta szerintük vagy a Ferrari, vagy a Lotus színeiben fog majd felállni a 2014-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj rajtrácsára. „Mindenkinek vannak tervei, és biztonsági tervei is” – nyilatkozta a lapnak titokzatosan Boullier. Majd amikor az újságíró nyíltan rákérdezet, hogy Kimi vagy Nico? A francia csak annyit válaszolt, hogy „ez egy jó kérdés.”




