Magyar-észt – Feltámadtunk!

image A magyar labdarúgó-válogatott 5-1-es győzelmet hozott az észtek ellen a Puskás Ferenc Stadionban, és ezzel vissza jutott a Vb selejtező 2. helyére.

A bukaresti 3:0 után, a magyar válogatott feltámadt, és egy gólzáporos meccset játszottak az észtek ellen. A mérkőzés kezdetekor  nem volt túl nagy hangulat a stadionban, a szurkolók kitettek a lelátóra egy olyan molinót, amire az volt feltüntetve hogy: ÚGY SZURKOLUNK AHOGY TI JÁTSZOTTATOK.
De a 11.percben Dzsudzsák Balázs a bal oldalon megindult, középre passzolt, és a labda az észt Ragnar Klavan lábáról bepattant a kapuba. Így lett 1:0 már a meccs elején.
10 perc múlva szintén Dzsudzsák kapta a labdát, remek cselekkel tudta betenni a labdát a tizenhatoson belülre, eljutott Hajnal Tamáshoz, ő meg nem vacakolt, berúgta a kapu jobb oldalába.
A 41.percben Böde Dániel a középpályáról nagy sprinttel indult meg, a tizenhatos környékén cselekkel szabadította fel maga előtt a helyet, és nagy lövéssel a bal alsó sarokba küldte a labdát.
Az első félidőben Dzsudzsák Balázs volt az  aki kiemelkedően játszott a bal oldalon, mert ha hozzá került a labda, és beadta, akkor abból sok veszélyes helyzet született.
Aki még kiemelkedett a csapatban, az Böde Dániel volt. Harcias játékmóddal szöglethez, vagy helyzethez juttatta a csapatot. 
A második félidőben már egy góllal indított az észt válogatott, Tarmo Kink aki a  Győri ETO FC játékosa, szépített. Ez után jött az észtek szurkoló táborának nagy ricsaja. Egy ideig Bogdán Ádámnak nagy bravúrokra volt szüksége, mert jöttek az észt rohamok. Azután egészen a 69. percig jöttek a sárga lapok, és a cserék.
Sárga laposok:  
– magyarok: 
Laczkó Zsolt 54′                            
Guzmics Richárd 60′
– észtek:      
Ats Purje 24′                        
Enar Jaager 62′
Martin Vunk 69′
Mikk Reintam 84′
Cserék:
– magyarok:
Laczkó Zsolt-Devecseri Szilárd 62′         
Elek Ákos-Gyömbér Gábor 76′
 – észtek: 
Jarmo Ahjupera-Sergei Zenjov 46′
Ats Purje-Henrik Ojamaa 46′
Tarmo Kink-Gert Kams 46′                                      
A 69. percnél Németh Krisztián, Koman átadása után lefordult védőjéről és a jobb alsó sarokba lőtte. Ezzel 4:1 lett az állás.
Böde Dániel közel a tizenhatoshoz kiharcolt egy szabadrúgást, ezt a szabadrúgást Dzsudzsákra bízták, és nem is hibázott! A sorfal között Dzsudzsák bepréselte a labdát.
Ezen a meccsen a magyarok bebizonyították hogy igenis képesek nagy lépésekre, és nem rettennek meg attól hogy kikaptak a románoktól. Ezt tavaly is bebizonyították miután a hollandoktól kikaptunk 4:1-re.
Küzdeni kell ahhoz hogy a pótselejtezőn részt vegyünk és mindenki biztos benne hogy a magyarok mindent beleadnak hogy sok év után újra részt vegyen a magyar válogatott a világbajnokságon.
A csoport állása: 
1. Hollandia      8  7  1  –   24- 4   22 pont – már kijutott
2. Magyarország   8  4  2  2   18-12   14
3. Törökország    8  4  1  3   14- 7   13
4. Románia        8  4  1  3   13-12   13
5. Észtország     8  2  1  5    6-16    7
6. Andorra        8  –  –  8    0-24    0

    A további program:
    október 11.:
Észtország-Törökország
Hollandia-Magyarország
Andorra-Románia
    október 15.:
Románia-Észtország
Törökország-Hollandia
Magyarország-Andorra

                                                                 Hajrá Magyarok!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.