Idén fogadni is lehet a Nemzeti Vágtán

image Az idei Nemzeti Vágta több szempontból is különleges lesz. Egyrészt 2013-ban először indítanak nemzetközi futamot, másrészt most szeptemberben első alkalommal fogadhatunk a döntő futam településeire.

A Kincsem Park fogadási rendszere 2013. szeptember 21-22-én a Vágtán is elérhető lesz, így ha a látványos versenyek mellett még több izgalomra vágyunk, a rendezvényre kitelepített fogadóirodákban megtehetjük tétjeinket is, csakúgy mint az ország számos városában megtalálható fogadóhelyeken és a budapesti versenypályán.

A szombati versenynapon a Kincsem Parkban zajló ügető futamokra tudunk fogadni, míg vasárnap szintén a Kincsem Parkból közvetített galopp futamokra valamint a Nemzeti Vágta délutáni döntőjére van lehetőség játszani.

A lóversenyfogadásra és annak népszerűsítésére kialakított központi sátorban és a VIP étteremben az élő közvetítésnek köszönhetően nyomon követhetjük a hivatalos lóversenyek alakulását és a játék aktuális állását, természetesen az öt lovas Nemzeti Vágta döntőjének folyamatosan változó oddszait is. Utóbbi futam mezőnye a közép döntőket követően alakul ki, annyi már most biztos, hogy az állami fogadásszervező Tét, Hely, Befutó és Hármasbefutó játékot kínál a fogadóknak.

 

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.