
A második félidő jelentette a különbséget.
{tab=Összefoglaló}
Mandzukic és Ribéry góljaival a második félidőben intézte el a Bayern a Hannovert.
A sérültek és a közelgő BL-rajt miatt Guardiola nem a legerősebb kezdőcsapatát küldte pályára a Hannover ellen, Schweinsteiger csak a padon kapott helyet, így ismét Lahm húzódott középre, Rafinha pedig bekerült a védelembe – akárcsak Van Buyten.
Nem kezdett rosszul a Bayern, hét perc elteltével Müller már ziccerbe is került, a kapus mellett elhúzta a labdát, de kiszorított helyzetben csak az oldalhálót találta el. Nem sokkal később egy megpattant beadást kellett Zieler kapusnak kihalásznia a hosszú felsőből.
Idővel azonban csökkent a bajor nyomás, a Hannover pedig veszélyes kontrákat épített fel rendre. Amint lövőhelyzetbe kerültek Ya Konanék, máris tüzeltek, ennek általában nem lett veszélyes következménye, egy esetben azonban az említett támadó lövése megpattant az egyik csapattársán, és csak a kapufa mentette meg a Bayernt attól, hogy hátrányba kerüljön. Emellett még egy veszélyes (szögletet követő) csúsztatást jegyezhettünk fel ezen az oldalon.
Ribéryék a félidő végén növelték valamelyest a sebességet, de ha sikerült is gólhelyzetbe kerülniük, a lövés kivétel nélkül mindig pocsékra sikerült, általában alig-alig gurult el a vendégek kapujáig. Szintén komoly hátráltató tényező volt, hogy a középen játszó Kroos borzasztó formában futballozott.
A második félidőre felpörgette a játékot a Bayern, aminek már az első negyedórában meglett az eredménye. Az 51. percben Robben befelé cselezgetett, de lövés helyet kitette a labdát a baloldalon érkező Kroosnak, aki kapásból középre passzolt, Mandzukic pedig köszönte szépen, belőtte a hosszúba. 1:0!
A 64. percben pedig el is döntötte a három pont sorsát a Bayern, egy Ribéry-Robben összjátékot követően előbb a holland lőtt, Zieler védett, a kipattanót azonban Ribéry begurította a kapuba. 2:0!
A Hannovert teljesen megfogta a két gólt, gyakorlatilag helyzetet sem sikerült kialakítania a második játékrészben. A Bayern több ízben is vezetett veszélyes támadást, Mandzukic például ziccert hibázott, de látszott, hogy a következő három hétben egymás után jönnek majd a mérkőzések, így spórolni kell az energiával.
FC Bayern | Neuer – Rafinha, Van Buyten, Boateng (68. Dante), Alaba – Lahm, Kroos (86. Kirchhoff) – Müller, Robben, Ribéry (80. Shaqiri) – Mandzukic |
Cserepad: | Starke, Pizarro, Contento, Schweinsteiger |
Hannover 96 | Zieler – Sakai, Marcelo, Sané, Poco – Bittencourt, Stindl, Andreasen (74. Schulz), Prib (82. Schlaudraff) – Ya Konan (67. Schmiedebach), Sobiech |
Játékvezető: | Tobias Stieler (Hamburg) |
Nézőszám: | 71.000 (teltház) |
Gólok: | 1:0 Mandzukic (51.), 2:0 Ribéry (64.) |
Sárga lapok: | Ribéry, Kroos, Boateng / Marcelo, Prib, Bittencourt |
Írta: Roy Makaay
{tab=Előzetes}
A kéthetes szünetet követően végre ismét bajnoki mérkőzéseket rendeznek szerte a világban: a Bundesliga 5. fordulójában a Bayern München a Hannover 96 csapatát fogadja.
Két ellentétes szájízű eredménnyel zárta az augusztust Pep Guardiola együttese. Míg a Freiburg elleni bajnokin a végén engedte ki a győzelmet a kezéből és a több kialakított ziccer ellenére összességében lapos munkát végzett, addig rá három napra Prágában éppen a végjátékban tudta megkaparintani az Európai Szuperkupa trófeáját a rosszemlékű Chelsea ellen, s mindezt olyan játékkal, amivel a kezdeti nehézségek után lehengerelte ellenfelét.
Ami viszont azóta sem változott: korábbi sérültjeink többsége még mindig nem hadra fogható. A Badstuber, Thiago, Götze, Martínez, Hojbjerg ötös biztosan nem lehetnek ott a Hannover elleni szombati találkozón. Bastian Schweinsteiger játéka azonban már reális esély mutatkozik. Pep Guardiola pénteken még tárta a nyilvánosság elé, hogy Schweini készen áll-e arra, hogy már most 90 percet játsszon. A válogatott túrát követően új sérülésről nem érkezett hír.
Szombati ellenfelünk, a Hannover jól kezdte az idényt. 4 forduló után 3 győzelemmel és 9 ponttal a tabella negyedik helyén tanyáznak, lemaradásuk 1 pont a 2. helyen álló Bajorokkal szemben. A Borussia Mönchengladbachtól elszenvedett vereség mellett olyanokat vertek meg, mint a Wolfsburg, a Schalke illetve a szintén 9 ponttal álló Mainz.
Amellett, hogy a Bayern Münchennek mindig a győzelemre kell törekednie, a szombati 3 pont fontos abból a szempontból is, hogy a freiburgi találkozó (melyből a nagy számok alapján még lesz a szezonban) után újra vissza kell találni a helyes útra, megerősítve az eddig elvégzett munkát. Nem mellesleg – a 2010/11-es szezon tanulságait a szemünk előtt lebegtetve – egy pillanatig sem szabad szem elől téveszteni vetélytársainkat, különösen a listavezető, egyelőre még 100%-os Dortmundot. S persze angol hetek jönnek, melyhez a lendület kiemelten fontos.
A találkozó érdekessége lesz, hogy csapatunk ezen a hétvégén lép először pályára az új idegenbeli mezben, mely a tradicionális bajor népviseletet hivatott megjeleníteni.
A Kicker az alábbi kezdőcsapatokat várja:
FC Bayern: Neuer – Lahm, Boateng, Dante, Alaba – Schweinsteiger – Robben, Müller, Kroos, Ribery – Mandzukic
Hannover 96: Zieler – Sakai, Marcelo, Sane, Pocognoli – Stindl, Andreasen – Bittencourt, Prib – Ya Konan, Sobiech
A találkozóra szombaton 15.30-tól kerül sor, melyet az eurosport 2 élőben közvetít.
{/tabs}