Ferenc és Barna György a Historic CEZ-bajnokságban. Mivel a futamgyőzelemért 25 pont jár, már senki sem tudja őket behozni a szezonzáró Mecsek Ralin. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros így teljesítette idei tervét és megvédte a tavalyi Historic CEZ bajnoki címét. Nem volt azonban könnyű dolguk az osztrák futamon, ahol lassított felvételkén csúsztak le egy domboldalon, és csak a nézők komoly erőfeszítései árán kerültek vissza a pályára.

,,Kicsit könnyebb versenynek ígérkezett az ARBÖ Rali, mint három héttel előtte az Alpi Orientali” – mesélte Wirtmann. ,,Ez a verseny is a hegyekben zajlott, 500 és 1500 méter magasságban, de a pályák sokkal gyorsabbak voltak, mint az olasz versenyen. Sokan mondták, hogy nem ez a legjobb rendezésű osztrák raliverseny, de mi mindent rendben találtunk.
A legnagyobb nehézséget az eső okozta, ami a rajtnál kezdett el esni, előtte már legalább három órája nem esett és gyakorlatilag a célban hagyta abba. Nem akartunk kockáztatni, ezért óvatosan kezdtünk, de simán elrontottam egy kanyar. Annyira tele volt felhordással, hogy tíz centi sár állt rajta. Hússzal próbáltam befordulni, de csak 15-tel lehetett volna.
Szép lassan befordult az eleje, próbáltam óvatosan gázt adni, de a hátsó kerék leért a fűre, és azonnal megforogtunk. Lecsúsztunk az útról és egy domboldalon a térdig érő vizes fűben elkezdtünk lefelé menni. Mint egy lassított felvételen. Az aljában álltunk meg, próbáltam visszamenni, de nulla volt a tapadás a kerék és a vizes fű között.
Az erdőből szép lassan előjöttek a nézők, előbb egy-kettő, aztán vagy húsz. Ők toltak fel minket, de annyira csúszott a fű, hogy ha az egyik oldalon erősebben toltak, azonnal megforgott az autó. Végül két és fél perc alatt visszajutottunk az útra. Ezúton is köszönöm a nézőknek. Aki ismer osztrák szurkolókat, kérem, adja át nekik!

A hátrányunkat a verseny végére sikerült ledolgoznunk és a korcsoportunkat megnyertük. Abszolútban harmadikok lettünk historicban, de két olyan autó végzett előttünk, mint amit nálunk talán a replika csoportba sorolnának. A historic szabályának nem feleltek meg.
Nagyon élveztük a versenyt, nagyszerű volt megszerezni az idei ötödik győzelmünket és nagyon örülök neki, hogy megvédtük a Historic CEZ-bajnoki címünket és most már kétszeres CEZ-bajnokok vagyunk. Az élet azonban nem áll meg, a Budapest és a Mecsek Ralin is ott leszünk.”
A Wirtmann-Barna kettős 2013-as CEZ-eredményei*:
Rebenland Rali 2. hely
Eger Rali 1. hely
Vltava Rali 1. hely
Saturnus Rali 1. hely
Velenje Rali 1. hely
Alpi Orientali Rali 5. hely
ARBÖ Rali 1. hely
*CEZ-helyezések
A CEZ Historic-ralibajnokság állása nyolc futam után:
1. Wirtmann 133
2. Mekler 90
3. Wiegner 76
4. Wagner 75
5. Pasutti 57
6. Pedro 50
7. Jiratko 49
8. Valenta 40
9. Zampaglione 33
9. Corredig 33
A CEZ Historic-ralibajnokság 2013-as naptára:
március 22-23. Rebenland Rali (Ausztria)
április 6-7. Eger Rali (Magyarország)
április 20-21. Vltava Rali (Csehország)
május 10-11. Saturnus Rali (Szlovénia)
június 1-2. Piancavallo Rali (Olaszország)
június 8-9. Velenje Rali (Szlovénia)
szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország)
szeptember 20-21. ARBÖ Rali (Ausztria)
november 8-9. Mecsek Rali (Magyarország)
A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho
Az eredeti cikkhez kattintson ide!




