Labdarúgó NB I – Pápán vendégeskedik a listavezető

image

Az ötödik helyen álló Pápa otthonába látogat a listavezető Videoton együttese, melynek papíron egyértelműen nehezebb dolga lesz, mint a 15. Puskás Akadémiához utazó közvetlen üldözőjének, a Ferencvárosnak a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában.


 
   A bajnokság első nyolc fordulóját követően szoros az élmezőny, a 19 pontos Videotont ugyanis csupán egyetlen ponttal lemaradva követi az FTC, hárommal a harmadik Debrecen és néggyel a negyedik Diósgyőr.
    A pápaiak jól szerepeltek eddig, 13 ponttal állnak, ugyanakkor rossz előjel a számukra, hogy elsősorban idegenben voltak eddig eredményesek. Pályaválasztóként négy meccsen mindössze négy, vendégként viszont négy találkozón kilenc pontot gyűjtöttek, ez utóbbi mérlegük a legjobb a ligában.
    A találkozó esélyese egyértelműen a Videoton, mely jó formát mutat eddig a szezonban, igaz, a legutóbbi fordulóban, a Kecskemét ellen hazai pályán csak nagyon nehezen, 1-0-ra tudott nyerni.
    Az FTC az Újpest elleni rangadó 3-1-es megnyerése után magabiztosan látogathat az újonc, s eddig mindössze négy pontot gyűjtött Puskás Akadémiához. A ferencvárosi játékosok azonban az ősi rivális felett aratott siker ellenére sem lehetnek feldobottak, szerda este ugyanis trinidadi csapattársuk, Akeem Adams szívinfarktust kapott, s állapota jelenleg is súlyos.
    A harmadik helyen álló Debrecen a Győrben elszenvedett súlyos vereség után fogadja majd az MTK-t. Kondás Elemér csapata vendégként gyengén teljesít a szezonban, ám kirobbanó hazai formájában bízhat: Debrecenben hat mérkőzésből hat győzelem a mérlege.
    A címvédő Győr a gyenge szezonkezdés, valamint a DVSC legyőzése után már a hetedik helyen áll, s hárommeccses győzelmi sorozatát szombat este, Kecskeméten folytathatja.
    OTP Bank Liga, 9. forduló:
    ————————–
    péntek:
MVM Paks – Mezőkövesd-Zsóry FC 19.00, vezeti: Kassai
    szombat:
Lombard Pápa Termál FC-Videoton FC 14.00, v.: Farkas Á.
Kaposvári Rákóczi-Diósgyőri VTK 16.00, v.: Szabó Zs.
Puskás Akadémia-Ferencváros 16.00, v.: Németh Á.
Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás 18.00, v.: Solymosi
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – Győri ETO FC 20.00, v.: Vad II
    vasárnap:
DVSC-TEVA – MTK Budapest 16.30, v.: Erdős
Újpest FC – PMFC-Matias 18.30, v.: Bognár
    A tabella:
 1.  Videoton FC                  8  6   1   1     18-5  19 pont
 2.  Ferencváros                  8  6   –   2     13-9  18
 3.  DVSC-TEVA                    8  5   1   2     20-9  16
 4.  Diósgyőri VTK                8  4   3   1     11-8  15
 5.  Lombard Pápa Termál FC       8  4   1   3     10-8  13
 6.  MVM Paks                     8  4   1   3    12-12  13
 7.  Győri ETO FC                 8  3   4   1     13-8  13
 8.  Szombathelyi Haladás         8  3   4   1    11-10  13
 9.  PMFC-Matias                  8  3   1   4    13-16  10
10.  Mezőkövesd-Zsóry FC          8  3   –   5    13-18   9
11.  Újpest FC                    8  2   3   3    14-13   9
12.  Budapest Honvéd              8  2   2   4    10-10   8
13.  Kecskeméti TE-Phoenix Mecano  8 2   2   4    11-17   8
14.  MTK Budapest                 8  2   1   5     8-10   7
15.  Puskás Akadémia              8  1   1   6     6-17   4
16.  Kaposvári Rákóczi            8  1   1   6     7-20   4

Megosztás:
Share: