Török Dániel haza hozta a K-1 világbajnoki címet

image

Török Ádám, a legendás Mini-frontember fia 2013. november 24- én kemény küzdelemben a török származású Ergin Solmaz elől elhozta az IKBO K-1 világbajnoki övet. A magyar harcos korábbi ígérte szerint, birtokában világbajnoki címmel, elbúcsúzott a küzdősporttól.

 A zsúfolásig – és főképp magyar szurkolókkal – telt krefeldi Kaya Plaza csarnoka örökre emlékezetes marad Török Dániel számára, aki huszonnégy éve űzi a küzdősportot. Ellenfele ezúttal a román Bob Sapp helyett beugró 112 kg-os török Ergin Solmaz lett. A duisburgi Masters Gym versenyzője ügyes taktikával, jól irányzott combrúgásokkal harcolt az egykori bokszoló ellen, aki már a második menetben kénytelen volt feladni a küzdelmet. Így a magyar színekben küzdő sportoló harminckét évesen az IKBO K-1 világbajnoki trófeával felvértezve búcsúzhat el a harcművészettől.

Török Dániel küzdősport karrierje kyokushin karatéval indult, s a tokyoi világbajnokságon, egyedüli magyarként, a legjobb nyolc közé került. Emellett magáénak tudhatta a sportág kétszeres Európa Bajnoka címét is.

2007-ben a K-1 szabályrendszerre váltott, itt az első évben elnyerte az akkor még létező K-1 szervezet Hungarian GP-jét. Később Németország legnagyobb K-1 istállójánál, a duisburgi Masters Gymnel jutott profi szerződéshez.  Dani ebben a sportágban is kétszeres Európa-bajnok, majd November 24-én, teltházas Gála fő mérkőzésén az IKBO Világbajnoka lett.

– Hegedűs István –

 Életút

 Török Dániel (32) minden idők legeredményesebb magyar kyokushinkarate versenyzője  2007-ben K-1-es karriert kezdett.

Török Dániel kyokushinkarate eredményei:

2005 Koppenhága: Európa-bajnok (nehézsúly)

2006 Budapest: Európa-bajnok (nehézsúly)

2003 Tokió VB: Best 8 (minden idők legjobb magyar szereplése)

2005 Osaka, Világkupa: Europa válogatottként 5. hely, „Legjobb Küzdő” cím

2000 Svájc, Sans Swiss Open: I. hely

2001 Madrid EB: 3. hely                                                                                                                       

2002 Budapest EB: 3. hely

2003 Kaunas EB: 2. hely                                                                                                                   

2004 Plovdiv EB: 2. hely

Kyokushin karatéban Török Dániel ötszörös magyar bajnok!

 

Török Dániel K-1 eredményei:

 

2007 Szeged, Wako Világkupa (thai-box szabályrendszerben) 2. hely                                  

K-1-ben:

Első meccsén technikai K.O.-val nyert román ellenfele ellen.

Második meccsén a K-1 network budapesti selejtezőjén a Sportarénában megosztott pontozással kapott ki a cseh thaibox világbajnoktól, Jan Müllertől.

Harmadik versenyén, a Magyar K-1 Grand Prix-n három ellenfelét legyőzve tornagyőztes magyar bajnok lett Debrecenben 2007 aug. 19-én.

Igy Első K-1 évében magyar bajnok lett egy új sportágban!!!

2008 Budapest K-1 World GP Dániel egyhangú pontozással nyeri a prestige fight-ját Dusek ellen!

Dani 2008 augusztusától a legnagyobb német klub a Master-Gym versenyzője!

2009 3 nagy K-1 mérkőzés a Masters-gym szineiben!

2010 BUDAPEST IKBO Europa Bajnok

2011 DUISBURG IKBO Europabajnoki címvédés Nico Falin ellen!!

2012 OBERHAUSEN IKBO Világbajnoki címmeccs ILunga ellen

2013 KREFELD Világbajnoki címmeccs Solmaz ellen világbajnok Török Dániel!!

Megosztás:
Share: