A Mikulás általában csokoládét, cukorkát, esetleg virgácsot szokott osztogatni, a Sólyom Team tagjai viszont idén annyira jók voltak, hogy nekik versenyt hoz. Lassanként hagyomány lesz, hogy a csapat az év minden nyűgét-baját egy örömautózással vezeti le a Mikulás Rallyn. Idén december 7-8. között kerül sor a veszprémi viadalra, amelyen a nevezési lista alapján hét terep-rallys egység is részt vesz, így ebben a kategóriában is nagy csata várható.
Sólyom Olivér: „Már tavaly is nagyon jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy eltűnt az autóból pár sebességfokozat. Most azzal nyitunk, hogy egyenesen Veszprémbe érkezik pár alkatrész, ezeket a hotel parkolójában leszünk kénytelenek cserélni. Ha valamelyik nem stimmel, akkor idén három hengerrel teljesítjük a távot – de ezzel a lehetőséggel egyelőre nem akarok számolni. Várjuk már a Mikulás Rallyt, mert ez azt jelenti, hogy vége a terep-rally szezonnak, és kötelezettségektől mentesen, a magunk kedvére autózhatunk. Legjobban annak tudnék örülni, ha a verseny napjára esne egy méter hó. Akkor lenne csak igazán élvezetes és látványos a menet!”
A Sólyom Team szeretettel várja a nézőket, szurkolókat a nézői pontokon és a szervizterületen.
Szervizterület: Veszprém Aréna Sport- és Rendezvénycsarnok
8200 Veszprém, Külső-kádártai út, hrsz.: 0213/85
GPS: 47.104584, 17.934777
GPS: +47° 6′ 16.50″, +17° 56′ 5.20″
Web: www.solyomteam.hu




