
100. válogatottságára készül.
Jeles jubileum előtt áll Bastian Schweinsteiger. A kapitányhelyettes kedden 100. alkalommal léphet pályára a német válogatottban.
Schweini lehet a 12. futballista, aki ilyen sokszor szerepelhet a német válogatottban (az NDK-t is figyelembe véve). 2004-ben a Magyarország elleni 2-0-s vereség alkalmával debütált. Azon a találkozón a jelenleg aktív német játékosok közül csak Philipp Lahm, Miroslav Klose és Lukas Podolski szerepeltek. Schweinsteiger a Kickernek adott interjújában ki is emelte: „Hihetetlen boldog vagyok, hogy ezt a korábbi időszakot is átélhettem, és hogy olyanokkal játszhattam együtt, mint Jens Jeremies, Torsten Frings, Jens Lehmann. Egyre jobban megértem az akkori embereket. Olyan tulajdonságaik voltak, amelyek a mai futballban is rendkívül fontosak.”
A 29 éves középpályás a Bayern Münchennel 2013-ban valóra váltotta nagy célját: végre sikerült nemzetközi trófeá(ka)t is nyernie. A válogatottban ez még várat magára. 1 ezüst- és 3 bronzérem után azonban mára már a válogatottban is igazán megjött az étvágya: „most már a válogatottal is szeretnék elérni valami igazán nagyot.”
Azt persze maga Schweinsteiger is tudja, hogy ez nem megy magától: „Ehhez nemcsak a játéktudás szükségeltetik, hozzá kell tenni valami mást is. Nem mindig az nyer, akinek a legnagyobb a futballtudása.” A középpályás azonban a jövőt illetően továbbra is türelmes: „szerencsére még van valamennyi időnk.”
Schweini a Kickernek adott interjújában a taktikai kérdések iránti elkötelezettségéről is beszélt: „Számomra nincs annál fontosabb, minthogy megértsem a futballt. Mit tervezünk mi, mit tervez az ellenfél, milyen megoldások lehetségesek – számomra ezek az izgalmas kérdések.”
A Svédország elleni keddi találkozón Philipp Lahm 103. alkalommal lehet majd válogatott. Ezzel Franz Beckenbauert éri majd be.



