,,Bogárhátúval a Forma-1-es autó ellen"

,,Bogárhátúval a Forma-1-es autó ellen

Reakciók a Mainz legyőzését követően.

A nap mondása alighanem Thomas Tuchel edzőé, aki a Bayern – Mainz összecsapást (4:1, összefoglaló ITT) ahhoz hasonlította, mintha egy ’70-es évjáratú Bogárral mennének a Forma-1-es sportkocsi ellen.

Pep Guardiola: „Örülök az eredménynek, de az Allianz Arénában játszott első félidőkkel mindig problémáink vannak. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül ezen a téren is javulunk. A szünetben nyugodt voltam, változtattunk kicsit a játékrendszeren, Arjen átment a baloldalra. Mostantól a Plzenre kell fókuszálnunk.”

Philipp Lahm: „Az első félidőben nagyon, nagyon nehéz dolgunk volt, és egy kicsit dekoncentráltan is játszottunk. Ez gyakran előfordul velünk a válogatott mérkőzések után, ezzel a lehető leggyorsabban meg kell birkóznunk.Aztán változtattunk a játékon, ez pedig meghozta a gyümölcsét. Dicséret illeti a Mainzot, mert nehézzé tette az életünket.”

Thomas Tuchel (a Mainz vezetőedzője): „Egy ’70-es évjáratú VW Bogárral megyünk a Forma-1-es autó ellen. Normális, hogy a végén leelőz minket. De nem volt baj, éppen ellenkezőleg. 1:0-nál volt egy jó kontralehetőségünk, amit viszont nem sikerült jól kijátszanunk. Aztán néhány alkalommal nem figyeltünk eléggé.”

Christian Wetklo (a Mainz kapusa): „A Bayern és a Dortmund egy másik liga. A Bayern pedig még eggyel rátesz erre.”

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Megosztás:
Share: