Mint ahogyan az ismeretes világbajnok motorversenyzőnk, Talmácsi Gábor még június elején szenvedett nagyon súlyos lábsérülést a Portugál Nagydíjon, melyet négyszer is műteni kellett. Lemezzel és csavarokkal rögzítették a több helyen eltört sípcsontját, valamint eltávolították a sípcsont melletti izmot, ami a lábfej felfelé történő mozgatásáért felel. A magyar motoros másfél hónapot töltött kórházban, és a rehabilitációt azonnal megkezdte, ami azóta is folyamatosan tart.
Talmácsi Gábor mindennapjait a kezelések mellett a csapatához tartozó fiatal tehetségek támogatásával tölti, így minden versenyére elkísérte a 18 éves Bódis Richárdot, aki az European Junior Cup sorozatban versenyzett. Mellette a 13 éves Somosi Alexandert a Red Bull MotoGP Rookies Cup válogatójára jutatta el, ahol belekóstolhatott Alex a nemzetközi motorsport világába, és felmérhette tudását a nemzetközi porondon.
A Talmácsi Team fiataljai tegnap a kecskeméti gokart pályán motoroztak és csatlakozott hozzájuk Talmácsi Gábor is, aki szerette volna kipróbálni, hogy mennyire bírja a lába a motorozást és egyátalán képes-e a váltókart kezelni. Mentor és tanítványai négyszer húsz percet töltöttek a pályán és minden tekintetben tartalmas napot zártak.
Talmácsi Gábor:
Nagyon jó érzés volt újra motorozni. A lábam rehabilitációja folyamatosan tart és az orvosok még hosszú gyógyulási időt jósolnak. A hétköznapi élet során már kevésbé hátráltat a sérülésem, hiszen tudok már járni, egyedüli nehézséget a bal lábfejem felfelé húzása okozza az elvesztett izomrész miatt. Idővel a többi izomrész veheti át ezt a feladatot, amelyhez sok erősítére van még szükségem. A motorozás jól ment, és egy-egy sebességi fokozatot be tudtam váltani, de ez még kevés lenne egy világbajnoki szerepléshez, ahol egy kör alatt akár 30-40 alkalommal kell a váltókart fel és le mozgatni. Jelenleg ezt a mozgást combizomból oldottam meg, nem pedig a lábfejem mozgatásával. Folytatom a rehabilitációs programjaimat, és amíg még jó idő van szeretnék újra motorra ülni.