
Michelisz Norbi elsöprő győzelmet aratott Suzukában. Exkluzív blogjában beavat ennek részleteibe is.
Sébastien Loeb utolsó vb-futama előtt visszatekintett kedvenc versenyeire, amelyet mi is kiegészítettünk egy-egy, szerintünk fontos eseménnyel. Egy 11 évvel ezelőtt készült cikk felelevenítésével pedig bemutatjuk azt is, hogyan kezdődött a rali történelem legfényesebb pályafutása.
Bessenyey Zoli és Nyirfás Juli kétkerékhajtású Európa-bajnokok lettek. Megpróbáltuk BZ-t sarokba szorítani, de állta a próbát: sztorizott és önironizált is.
Kiss Pál Tamás exkluzív blogjában már megszokhattuk, hogy nemcsak a versenyekről, de az autóversenyzés hátteréről is mesél; most például megtudhatjuk tőle, hogy készül a versenyautó ülése és hogy miért tért vissza az év elején készült üléshez.
Kiss Norbinak is volt mit mesélnie a kamion-Európa-bajnokság utolsó három futamáról, ahol akár nyerhetett is volna, de…
Hét év után rendeztek újra Budapest Ralit, amely úgy hiányzott az Országos Ralibajnokságnak, mint egy falat kenyér. Elmondjuk, miért.
Sébastien Ogier és Yvan Muller világbajnokok, Jan Kopecky Európa-bajnok, Wirtmann Ferenc CEZ-bajnok lett, a kávézóban pedig Leitold Károly sztorizgatott egy kicsit.
Minderről a Rally Café Autósport Magazin novemberi számában olvashatnak.
Értékesítési pontok:
- Relay
- Inmedio
- Amero-R (autóalkatrész és szervizhálózat)
- Postahivatalok
Előfizetői AKCIÓ!

Előfizetési csomagjaink:
12 hónapra = 5940,- Ft
6 hónapra = 2790,- Ft
Előfizetési lehetőségek:
K&H számlaszámra történő befizetés:
Race Média Kft. 10403246-50526570-82561002
(A közlemény rovatba kérjük feltüntetni a nevét és az előfizetési csomagot /félév, egy év/)
Az előfizetés történhet offline, nyomtatott formában.
Befizetés rózsaszín postai utalvánnyal: Race Média Kft. 2600 Vác, Dr. Csányi László Krt. 50.
Befizetés utáni tennivalók:
Az összeg befizetését igazoló szelvényt e-mailben csatolva szíveskedjen elküldeni az alábbi címre: info@rallycafe.hu!
Az elküldött mailben kérjük tüntesse fel nevét, levelezési címét és telefonszámát!
Előfizetési igényét 3 munkanapon belül visszaigazoljuk. Amennyiben ez mégsem történne meg, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek valamelyikén!
Bármely kérdésével kapcsolatban állunk rendelkezésére!
Szijártó Anikó
E-mail: info@rallycafe.hu
Mobil: +36 30 522 41 51
Az eredeti cikkhez kattintson ide!




