Brazília házigazdaként, Hollandia pedig kvalifikált válogatottként csupán barátságos mérkőzést játszott, de mind Dante, mind Robben főszerepet vállalt ezeken a találkozókon.
Brazília házigazdaként, Hollandia pedig kvalifikált válogatottként csupán barátságos mérkőzést játszott, de mind Dante, mind Robben főszerepet vállalt ezeken a találkozókon.
Dante a brazil válogatott védőjeként több mint 70.000 ezer néző előtt lépett pályára Miamiban Honduras ellen, és az 5:0-ra megnyert találkozón a második gólt ő szerezte. Mellette egyébként szintén végig pályán volt Luiz Gustavo is, a Bayern nyáron eligazolt korábbi középpályása.
A Louis van Gaal vezette németalföldi nemzeti tizenegy a belga Genkben játszott barátságos mérkőzést 8.000 néző előtt Japán ellen. Az immáron 16 mérkőzés óta veretlen Oranje ezúttal 2:2-es döntetlent játszott, a gólokat két Bundesliga-spíler szerezte: a hamburgi Van der Vaart, és Arjen Robben.
Javi Martínez sérülés miatt nem lépett pályára Egyenlítői-Guinea ellen (miért kell mindig az Isten háta mögé utaznia a hispán válogatottnak?), ami talán nem is akkora baj, mivel a beszámolók szerint a hazaiak nem voltak kíméletesek, Xabi Alonso meg is sérült az első félidő végén. A találkozót egyébként Spanyolország nyerte 2:1-re.
A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.




