Az első összetartás során látszott, hogy egységes, jó csapat formálódik az U20-as női kosárlabda-válogatottból, de az új szakvezető, Gáll Tamás tudja: még sok munkára van szükség. Azt tartja komoly gondnak, hogy nincs olyan játékos, akinek meghatározó szerepe lenne a klubjában. K. D. – Milyenek voltak az első találkozás tapasztalatai? – A Héraklész-hét keretében egy hétig készültünk együtt, tanulságosnak, hasznosnak bizonyult az összetartás. Ezúttal 16 főt hívtunk meg, és lelkesen dolgoztak a lányok, de a kérdéseimre még nem kaptam választ. Összesen 25-30 játékost szeretnék kipróbálni nyárig, s még két összetartás áll rendelkezésre. [/caption] – Milyen értékmérőnek számított a három meccs? – Kétszer győztünk: a magyar U18-asok mellett az ausztrál juniorokat egyszer megvertük, egyszer viszont …
Folytassa a cikk olvasását: Megmutatták magukat
A cikk folytatódik..! kattintson ide!
Megosztás:



