
A Hyundai WRC csapata nem tud titkot tartani. Ezt Neuville szerződésének bejelentésekor is megállapíthattuk, hiszen a belga versenyző átigazolásától volt hangos a zuhanyhíradó már hónapokkal a hivatalos bejelentést megelőzően. Juho Hänninen május óta segíti a Hyundai Motorsport munkáját az i20 WRC építése során, így várható volt, hogy lehetőséget kap a 2014-es szezonban a csapattól, hogy élesben is kipróbálja a vadonatúj autó és most a koreai gyár csapata ezt meg is erősítette. Szó mi szó, a Hyundai nem tett rossz lóra Hänninennel, hiszen 2010-ben az Intercontinental Rally Challenge bajnoka lett, 2011-ben az SWRC (S2000-es világbajnokság) csúcsára ért, majd 2012-ben az Európa-bajnokságo is meg tudta nyerni, mindhárom alkalommal a Skoda Motorsport gyári csapatának pilótájaként. A 2012-es szezon végén döntött úgy, hogy nem marad a Skodánál és új kihívást keres, hiszen a ralisport három legfontosabb bajnoki címe közül kettőt már begyűjtött, de a harmadik, egyben legnehezebben megszerezhető titulus – a világbajnoki cím – még csak lőtávolban sem volt számára soha.
2013-ban a világbajnokságra koncentrált, ehhez pedig saját szponzorait hívta segítségül, aminek köszönhetően lehetősége nyílt egy Ford Fiesta WRC-vel indulnia a szezon első két futamán és a Porugál Ralin. A Montét nem fejezte be, pedig a tempója nagyon rendben volt, de a trükkös körülmények kibabráltak vele és összetörte az autót. Svédországba nagy reményekkel érkezett, már akkor tudni lehetett, hogy nagyon fontos számára a jó eredmény, hiszen csak akkor tud hosszabb távon gondolkodni a szezonnal kapcsolatban, ha az első futamokon jönnek az eredmények. Aztán a havas-jeges versenyen nem jött ki neki a lépés, csak a hatodik helyen végzett, ennél mindenki jobbra számított, de legalább célba ért és pontokat gyűjtött. Ezt követően Mexikóba kirándult a WRC mezőnye, Hänninen a szezon eleji terveknek megfelelően nem tartott velük az igen drága tengeren túli versenyre, hanem a Portugál Ralira készült. Nem sokkal a portugál forduló előtt azonban bejelentette, hogy mégsem indul, mert „fontosabb” dolgokra szeretne koncentrálni, amelyek a jövőjével kapcsolatosak. Akkor csak találgattuk, hogy mik lehetnek ezek a fontosabb dolgok, majd szép lassan kiderült, hogy a Hyundai tesztpilótának szerződtette. A Finn Ralin még elindult egy Fiesta WRC-vel, de verseny második napján egy baleset miatt nem jutott el a parc ferméig és bár az utolsó napra visszaállt a versenybe, csak a harminckettedik helyen végzett.
A hivatalos kommüniké szerint Hänninen „bizonyos” versenyeken kap majd lehetőséget, egyelőre csak a Svéd Ralit nevezte meg a csapat. Ismerve a Hyundai másik két tesztpilótáját és a jövő évi versenynaptárat is, szinte biztosra vehető, hogy a Monte Carlo Rallye-n Bryan Bouffier lesz Neuville csapattársa, míg Mexikóban Chris Atkinson jut versenyzési lehetőséghez az újonc csapatnál. A Hyundai így mindhárom tesztpilótáját kipróbálhatja élesben és csak ezek után kell dönteniük a továbbiakról.
Az eredeti cikkhez kattintson ide!



