,,Meg akarjuk nyerni a trófeát"

,,Meg akarjuk nyerni a trófeát

Az első nap Marokkóban

A klubtörténet legsikeresebb éve lehet a Bayern München számára a 2013-as esztendő. A Bajorok célja, hazahozni Marokkóból a klubvilágbajnoki trófeát, ami idén már az ötödik serlege lehet Németország legsikeresebb futballklubjának. Karácsonyi hangulatról tehát még szó nincs. „Természetesen megszeretnénk nyerni mindkét mérkőzést. Ha bezsebeljük a trófeát, nagyon jó kis nyaralásunk lehet, mentálisan és a család miatt is”, mondta Franck Ribery a klub első ottani sajtótájékoztatóján.

Pep Guardiola csapata a vasárnap délelőttöt pihenéssel töltötte, az ok a HSV elleni bajnoki és az azt követő repülőút volt. A játékosok csak jóval éjfél után érkeztek meg Agadirba, ahol elfoglalták helyüket a már előre lefoglalt szállodában. Páran a szállodai kertben sétálással töltötték az időt, voltak akik az orvosi stábnál jelentkeztek, de voltak olyanok is, akik csak egyszerűen élvezték a szikrázó napsütést (20 fok körüli hőmérséklet).

A délután már mozgalmasabb volt. A helybeli 45 ezer férőhelyes stadionba vezetett a csapat útja, ahol az első edzés előtt Manuel Neuer és Franck Ribery tartott sajtótájékoztatót. Ebben a stadionban kerül megrendezésre az európai- és ázsiai Bajnokok Ligája győztes csatája kedd este 20 óra 30 perctől. „Nem sokat tudunk a kínai csapatról”, magyarázta Ribery, „de természetesen mi vagyunk a favoritok.”

„A klubvébé az utolsó feladatunk az éven”, kezdte mondandóját Manuel Neuer. „Eddig is nagyon sikeresek voltunk, de most szeretnénk megkoronázni az évet. Különleges verseny ez számunkra.” A Bayern kapusa ugyanakkor figyelmeztetett mindenkit, nem szabad lebecsülni az ellenfeleket. „Meg akarjuk nyerni a trófeát, de ez csak a megfelelő hozzáállással sikerülhet.” 

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.