
Jön a klub-világbajnokság!
Utolsó hetébe fordult a 2013-as év a német futball számára. Még egy fordulót rendeznek a Bundesligában, a Bayern München számára pedig a klub-világbajnokság következik.
Nem sokkal a szombati Hamburg elleni diadalt követően máris repülőre szállt az európai BL győztese. A cél a papírforma érvényesítése, az idei ötödik trófea begyűjtése. A klub-világbajnokságról részletesen írtunk a link alatti cikkünkben.
Két mérkőzést kell ehhez abszolválnia a Bajoroknak. Kiemelendő, hogy ez mindenképpen kétmeccses utazás lesz, akkor is, ha a keddi találkozó nem sikerülne.
Keddi ellenfelünk, a Guangzhou Evergrande együttese a negyeddöntőben az egyiptomi Al Ahly-t győzte le. Kínában egyeduralkodó, zsinórban háromszoros győztes. Az ázsiai Bajnokok Ligáját most nyerte meg először.
Csapatában főként kínai futballisták játszanak (visszacsatolva: a válogatottban pedig az ő játékosaik dominálnak.) Négy idegenlégiósuk közül kedden brazilok illetőleg egy-egy argentin és dél-korai játékosuk van. Csak utóbbi volt felnőtt válogatott.
Aki viszont biztosan ismerős számunkra, Marcelo Lippi, a kínai csapat mestere, aki edzőként európai Bajnokok Ligáját és világbajnokságot is nyert már.
Ebben a formájában a Bayern München még nem nyerte meg a sorozatot. A Világkupát viszont kétszer is. Ráadásul két próbálkozásból. Érdemes kiemelni, hogy Pep Guardiola kétszeres klub-világbajnok, amiként Thiago is ott volt a 2011-es tornán.
Claudio Pizarro pedig 2001-ben a Kahn, Effenberg, Scholl féle generációval nyert Világkupát.
Biztosan nem lépnek majd pályára a tornán: Holger Badstuber, Arjen Robben és Bastian Schweinsteiger. A hétvégén kimaradók viszont ott lehetnek a találkozókon.
A Kicker így várja a kezdőcsapatokat:
Neuer – Rafinha, J. Boateng, Dante, Alaba – Lahm – T. Müller, Thiago, T. Kroos, Ribery – M. Götze
A találkozóra magyar idő szerint kedden 20,30-tól kerül sor, melyet az eurosport 2 és az ARD is élőben közvetít.