Szombaton itt a GLORY 13

glory13_k.jpg

Már csak párat kell aludni és itt a GLORY 13, ami – akárcsak az eddigiek – igen csak mozgalmasnak ígérkezik. Holzken, Karapetyan, Daniels és Valtellini mind durva formában vannak és persze mind fogadkoznak is. Holzken azt mondja, 200%-ban kész van az estére és mindenkinek sok szerencsét kíván, mert szerinte nagy szükségük lesz rá…

Karapetyan azt mondja, Holzkennel való legutóbbi találkozásuk óta 2 év telt el, ez pedig már egy teljesen más meccs lesz, más, számára kedvezőbb eredménnyel. Ghita, Zimmerman, Verhoeven, Aerts, Uehara, Jacoby, Bonjasky és Braddock Silva már csak hab a tortán. Jó nagy hab…

Nézzük hát a videókat:

Zimmerman bosszút állna. Azt mondja, ha csak pontokkal nyer, szomorú lesz. Beismeri, hogy elég sok időt elbohóckodott, ezért pedig szerinte nála gyengébb harcosok jobban állnak a ranglistán, mint ő. Ezen szeretne most változtatni. Állítja: összeszedte magát.

Bonjasky szerint minden megeshet, ő pedig az első naptól, hogy belekezdett, a legjobb szeretne lenni. Három év kihagyás után, 2012-ben egyszer már legyőzte Braddock Silvát, most ismét találkoznak. Ha lehet így mondani, ez a gála a visszavágók estéje lesz. Remy szerint Spong egyértelműen a jövő nagy bajnoka, Andy Ristie pedig szintén nagyon ott van. Mindketten szurinámiak, akárcsak ő. Egy fantasztikus bunyót szeretne hozni a japán rajongóknak, akik nagyon szeretik őt.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.