Az Iveco és az FPT Industrial ismét részt vesz a 2014-es Dakar-ralin, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg Dél-Amerikában. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az Iveco és az FPT Industrial a holland Iveco De Rooy Petronas csapat hivatalos szponzoraként járműveket és motorokat biztosít az indulók számára. A verseny január 5-én startol az argentínai Rosario városából, és január 18-án ér véget a chilei Valparaisóban.
Az Iveco és az FPT Industrial a De Rooy csapat partnereként immár negyedik éve vesz részt a világ első számú rali versenyén. Az „Odüsszeia” nevet viselő rali az elmúlt évek egyik leghosszabb és legnehezebb versenyének ígérkezik. A mezőny ugyanis idén három országon, Argentínán, Bolívián és Chilén halad keresztül. A közelgő megmérettetés egyik újdonságát az autóknak, kamionoknak, motorkerékpároknak és quadoknak kijelölt útvonalak sokszínűsége jelenti, amelyeket a pilóták és nézők biztonságát szem előtt tartva alakítottak ki. Az útvonal mintegy 60 százaléka valamennyi jármű számára azonos lesz. Az autók és a kamionok kihagyják a bolíviai szakaszt, egy pihenőnapot követően azonban körversenyen vesznek részt Salta városában.
Az Iveco Powerstar volánjánál újra a 2012-es Dakar győztese és egyben a csapat holland vezetője, Gerard de Rooy foglal helyet. Honfitársa, Hans Stacey egy Iveco Trakker Evolution 3 járművet vezet majd, míg Pep Vila spanyol és Jo Adua francia pilóták egy-egy Trakker Evolution 2 modellel állnak rajthoz a versenyen.
Az Iveco Trakker egy olyan terepképes nehézkategóriás tehergépjármű, amelyet bányákban és építési területeken történő használatra terveztek a vállalat mérnökei. A modell éppen ezért képes olyan durva és nehezen járható terepeken is közlekedni, mint amilyenekkel a Dakar-rali versenyzőinek kell majd megbirkózniuk Dél-Amerikában. A jármű fő erőssége a robosztusság, ennek érdekében a magas folyáshatárú acélból készült alváz mellett valamennyi alkatrész a tartós hatékonyságot szavatolja. Az új Trakkert emellett nagy teljesítményű és ergonomikus ZF sebességváltókkal szerelték fel, amelyek között megtalálhatók a szervorásegítéses 9 és 16 sebességes Ecosplit verziók, valamint a vezetési kényelmet fokozó, 12 és 16 sebességes Eurotronic automatizált sebességváltók. Az Iveco Trakker modellt a vállalat madridi üzemében gyártják, ahol a közúti használatra tervezett Stralis termékcsalád is készül, így például a Stralis Hi-Way modell is, amely elnyerte a rangos „International Truck of the Year 2013” (Az év haszongépjárműve) címet.
A 2014-es Dakar-ralin induló járműveket FPT Industrial Cursor 13 motorokkal szerelték fel. A 13 literes lökettérfogatú erőforrások 900 lóerősek, és 3800 Nm maximális nyomatékot adnak le. A folyamatos kutatásnak és fejlesztésnek köszönhetően a soros elrendezésű, hathengeres Cursor 13 egység olyan fejlett technológiákkal rendelkezik, mint például a második generációs, nagy teljesítményű közös nyomócsöves befecskendezési rendszer, amely akár 2200 bar nyomást is képes biztosítani. A kiváló teljesítményen és a gyors terhelésreakción felül a motor robusztus és maximálisan megbízható.
A Dakar-rali ismét kiváló alkalmat jelent az Iveco és az FPT Industrial számára, hogy a járművek, illetve a motorok teljesítményét és megbízhatóságát szélsőséges körülmények között teszteljék.
Az Iveco
Az Iveco a New York-i (NYSE: CNHI) és a milánói értéktőzsdén (MI: CNHI) is jegyzett CNH Industrial N.V. vállalatnak, a világ egyik vezető termelőeszköz-gyártójának a márkája. Az Iveco könnyű-, közép- és nehézkategóriás haszonjárművek, nehéz terepen használható teherautók, autóbuszok, valamint speciális, tűzoltásra, katonai és polgári védelmi célokra használható járművek tervezésével, gyártásával és értékesítésével foglalkozik. Az Iveco több mint 26 000 alkalmazottal a világ 11 országában, Európában, Ázsiában, Afrikában, Óceániában és Latin-Amerikában üzemeltet gyártóegységeket, ahol a legújabb technológiákat alkalmazza. Több mint 160 országban közel 5000 márkakereskedés és szerviz garantálja az Iveco-járművek műszaki támogatását. További információ a vállalatról a www.iveco.com, a CNH Industrial-ról pedig a www.cnhindustrial.com weboldalon található.
Az FPT Industrial
Az FPT Industrial a CNH Industrial közúton és nehéz terepen használható teherautók és haszongépjárművek hajtás- és erőátviteli rendszereinek, valamint tengerészeti alkalmazásra szánt és villamosenergia-termelő motorok tervezésére, gyártására és értékesítésére szakosodott vállalata. Az ágazat 10 üzemben és 6 K+F központban mintegy 8000 embert foglalkoztat világszerte, a meglévő több mint 100 viszonteladóból és 1300 szervizállomásból álló elosztóhálózat pedig biztosítja, hogy az FPT Industrial jelen legyen körülbelül 100 országban. Kiterjedt termékkínálatával (5 motorcsalád 42 lóerőtől 1006 lóerőig terjedő teljesítménnyel és sebességváltók 200-500 Nm-es maximális nyomaték átvitelével) és a kutatásra és fejlesztésre fektetett nagy hangsúllyal az FPT Industrial az ipari alkalmazásra szánt hajtásláncok egyik világszerte vezető gyártója.