Labdarúgó NB I – A Matias január 1-jétől megszünteti a pécsi klub finanszírozását

image A Matias cégcsoport „2014. január 1-től megszünteti a pécsi futball finanszírozást” Matyi Dezső klubtulajdonos pénteki bejelentése szerint.

    „Életem legnehezebb döntését kényszerültem meghozni az utóbbi napokban. A PMFC fő támogatója, működésének biztosítója az Alexandra csoport, illetve azon belül a Matias Borászat. A Matias Borászat a hosszú távú befektetései érdekében finanszírozási szerződést kötött a Széchenyi Bankkal, amely számomra eddig ismeretlen okból, általam nem ismert motiváció miatt, hazudott és meghiúsította az érvényes szerződésünket. Ezáltal szükségszerű döntést kellett hoznom felelős vezetőként” – mondta Matyi Dezső pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
    A sportvezető hozzátette, bízik abban, hogy „Pécs város vezetői megtalálják a módját a csapat jövőbeni üzemeltetésének”.
    „A Széchenyi Bank üzleti etikátlanságára, ilyen szintű mellébeszélésre és felelőtlen hazudozásra nem voltam felkészülve. Természetesen a jogi lépéseket az ügyben megtettük” – jelentette ki Matyi Dezső, aki 2007 óta tulajdonosként irányította a baranyai klubot.
    A PMFC-Matias 17 forduló után 25 pontjával 7. helyen áll az OTP Bank Liga tabelláján.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.