Kiemelt sportágfejlesztési forrásból nemzetközi edzőközpont lett a Kolonics György Vízisport Központ

Csepelen átadták a magyar kormány által a 16 kiemelt sportág számára biztosított infrastrukturális fejlesztési forrásból, 200 millió forintból megújult Kolonics György Vízisport Központot, amely a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséggel kötött megállapodás értelmében 2016-tól az ICF nemzetközi edzőközpontjaként is működik. “Ha Budapest 2024-ben olimpiát rendezhet, a legsikeresebb magyar sportágnak, a kajak-kenunak is előnyére válhat, hogy a vízitelep közel van a tervezett észak-csepeli ötkarikás helyszínekhez” – emelte ki Csepel alpolgármestere.

Morovik Attila azt is hangsúlyozta, hogy a vízisportközpont jól megközelíthető, szép helyen van, és kiváló adottságokkal rendelkezik. 

A létesítmény három fontos funkciót lát el” – fejtette ki az átadáson Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. – Elsődlegesen sportolóink, utánpótlás-válogatottaink központi edzőhelye, és nem kizárólagosan csak a vízfelület, hanem a központban lévő belső infrastruktúra is a versenyzők profi felkészülését szolgálja. És már nem csak a hazai kajakosokét és kenusokét, hiszen a hétvégi montemor-o-velhói magyar szempontból nagy sikerrel záruló ifjúsági és u23-as világbajnokságon megállapodást kötöttünk a nemzetközi szövetség vezetőivel arról, hogy a Kolonics telep 2016-tól az ICF nemzetközi edzőközpontjává is válik. Ez lesz az a központi tábor, ahol a fejlődő országok versenyzői készülhetnek majd a 2020-as tokiói olimpiára, emellett edzőképzést is biztosítunk a külföldi szakembereknek. A harmadik pillér pedig a Vízen bejárható Magyarország programot szolgálja, hiszen ez a létesítmény a turisztikai program egyik fő bázisa lesz.

Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára arról számolt be, hogy a vízisportközpont fejlesztésének most véget ért második ütemében elkészült egy 44 fős sportmotel, egy vadonatúj edzőterem és egy wellness-részleg, valamint megújultak a közösségi terek is, míg a következő ütemben egy hajótárolót fognak építeni novemberre. 

“Büszke vagyok arra, hogy a Kolóról elnevezett létesítmény kilép a nemzetközi porondra” – húzta alá Kolonics György korábbi kenus párja, Kozmann György, a Kolonics Alapítvány új elnöke, aki arról beszélt, mennyire fontos a sportág számára, hogy a 2008-as pekingi olimpia előtt tragikus körülmények között elhunyt kétszeres olimpiai bajnok nevét viseli a nemzetközi edzőközpont.  

Vereckei Ákos olimpiai bajnok kajakos és Pulai Imre olimpiai bajnok kenus vezetésével 35-40 versenyző jelenleg is ott készül az augusztusi milánói kvalifikációs világbajnokságra az ICF mentor programjának táborában.

(MKKSZ-MOB)

Forrás: www.mob.hu – RSS