Találkozás a vidéki bázisok vezetőivel

Egy új, ugyanakkor igen hasznosnak bizonyuló kezdeményezéssel élt a Magyar Úszó Szövetség vezérkara: szerdán a margitszigeti Thermál Hotel különtermében találkozott az úszósport vidéki bázisainak vezetőivel. A kiváló eredmények és a nagyszerű programok ismertetése mellett szóba kerültek az aktuális problémák és azok lehetséges megoldásai is.

 

Gyárfás Tamás elnök köszöntőjében kiemelte, hogy a vidéki bázisok minden eddiginél fontosabb szerepet játszanak a magyar úszósport életében, nem utolsósorban kiemelkedő eredményességében. ,,Az elmúlt évben az úszás végzett a MOB által készített eredményességi rangsor élén, ami nem kis részben a vidéki egyesületekben készülő versenyzők, edzők és klubvezetők érdeme, ezért köszönet illet mindenkit” – mondta a MÚSZ vezetője.

Az előretörésben természetesen hatalmas szerepe van a példátlanul magas kormányzati támogatásnak, melynek elosztása egyszerre felemelő feladat és kellemes gond, hiszen az eredményesség elvben mindent felülíró szempont, ugyanakkor a feltörekvő kisebb műhelyek felkarolása szintén rendkívül fontos. Ennek szellemében, mint Gyárfás Tamás és Szabó Tünde főtitkár jelezte, az éves támogatások minimumát az idei évtől egymillió forintban határozták meg, azaz a jogosultak legalább ennyire számíthatnak – de persze a kiemelkedően jól teljesítő klubok tízmilliós nagyságrendű hozzájárulást kaphatnak, mint eddig is.

Nem csupán a versenyeken elért nagyszerű eredmények örömteliek, de az immár teljes fordulatszámmal pörgő programok is, legelébb is a Jövő bajnokai program, illetve a Minden gyermek tanuljon meg úszni! nevet viselő kezdeményezés. Utóbbi kapcsán Kiss László szövetségi kapitány újból felhívta a figyelmet arra, hogy a program kapcsán kiadott, külföldiek által is nagyban keresett, rendkívül színvonalas könyv nyomtatott változata ugyan nem jutott el mindenkihez, de a MÚSZ honlapjáról a teljes kötet letölthető, benne az úszásoktatáshoz nélkülözhetetlen módszerek, edzéstervek ismertetőivel.

Az összejövetel egyszersmind kiváló fórumként szolgált, hogy a szövetség vezetői még több információt kapjanak az egyes bázisokat foglalkoztató gondokról is. Többen is szóltak például arról, hogy miközben folyamatosan növekszik az úszás iránt érdeklődők száma, a vízfelület hiánya mind nyomasztóbb problémát jelent, amit az egyes létesítményekben nagyobb rugalmassággal lehetne kezelni. A MÚSZ irányítói mindenesetre ígéretet tettek arra, hogy amint eddig is, ezután is igyekeznek az érintett városvezetőkkel megállapodni az adott település gondjainak kezeléséről.

Ugyancsak kritikus helyzetet teremt a ,,fekete” úszásoktatás, egyes helyeken hiába szembesülnek a szakosztályok képviselői nap nap után azzal, hogy mind szakmailag, mind számvitelileg erősen kifogásolható módon foglalkoznak a gyerekekkel szakképesítés nélküli, úgynevezett oktatók, semmit sem tudnak tenni e kártékony gyakorlat ellen. Szabó Tünde és Tóth Ákos alelnök elmondta, több mint egy éve próbálják elérni, hogy állami szinten szabályozzák a kérdést, továbbá hogy a MÚSZ ellenőrzési jogkört kapjon – mindenesetre remélhető, hogy hamarosan jön az áttörés, és sikerül felállítani egy liszensz-rendszert, amely kizárólag a megfelelő képesítésekkel bíró szakemberek számára engedélyezi az úszásoktatást, az előírás megszegése esetén pedig még a kóklereknek teret adó létesítményt is szankcionálni lehet. Azt azonban leszögezték, a MÚSZ már most igyekszik a saját módján példát mutatni, így a Minden gyermek tanuljon meg úszni! programban résztvevő egyesületek kiemelt támogatást kapnak, de magától értetődő módon kizárólag kvalifikált edzőket alkalmazhatnak a kicsiknél, amit a szövetség szigorúan kontrollál.

Végül arról is esett szó, hogy a MÚSZ hamarosan modernizálja a különféle ranglisták nyilvántartását, és igyekszik betagozódni a mind szélesebb körben használt európai adatbázisba.

fotó:Szaka József

A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.