Az ilyen és hasonló címekkel nagyon vigyázni kell(ene), mert az ember hamar a nyakába kaphat egy, a jó hírnevet pocskondiázó vagy hasonló alapon megfogalmazott bírósági eljárást, magyarul pert.
Hogy ez így lesz-e, majd elválik. Ami viszont tény: a Magyar Evezős Szövetség már javában perben áll a Mitnyan György elnökségéhez köthető ,,Pesterzsébeti Vízicentrum” és kapcsolódó intézményei, leánycégei egyikével. A tét – állítólag – potom harmincmillió forintos adósság, amely ,,természetesen” a Magyar Evezős Szövetség negatívumait gyarapítja.

Az adósságok meglétének tényét senki nem vitatja, miként azt sem, hogy ezek a Mitnyan György két évig tartott, ,,áldásos” elnökségi időszakához köthetők. Az egészben a legszomorúbb az, hogy ebben a szövetség költségvetéséhez viszonyítva óriási összeggel kapcsolatosan senki nem akar nyilatkozni. Immár hónapok óta mindenki csak mellégurít, hogy majd ekkor, meg akkor, meg ha majd megnyertük a pert, hadd ne folytassam. Így csak nagy sokára és a legkülönfélébb, önmagukat megnevezni nem kívánó hírforrások alapján áll össze a nagyon is elszomorító tény, a mínusz 90 millió forintos mínusz.
Pedig mekkora hőskölteménynek indult mindez? Amikor 2009-ben Dávid Imre elnököt sokadjára megválasztották, új összetételű és ugyancsak ,,ellenzéki” elnökség is alakult a szavazati joggal rendelkezők jóvoltából. Ennek az elnökségnek a többsége pedig – az oda akkor szinte véletlenül bekerült – Mitnyan György köré tömörülve, beindította a csodás fellendüléssel kecsegtetett akcióit.
A cikk folytatódik..! kattintson ide!



