
MARICSEK RACING TEAM – Bárdudvarnok Kupa, TR Consult Rallye Sprint Bajnokság
Nagy Balázs – Istovics Gergő, Suzuki Swift
A szerencsétlen kimenetelű Baranya Kupai szereplés után, a Nagy Balázs-Istovics Gergő duó ismét nagy reményekkel vág neki a TR Consult Rallye Sprint Bajnokság utolsó fordulójának. Habár komlói versenyen a navigátor Kovács Antalnak segédkezett az év végi, S csoportbeli 3. helyhez, most sprintes pilótájával is nagy célokat tűztek ki maguk elé. A Maricsek Racing Team színeiben induló párosnak matematikailag még van esélye arra, hogy a szennai futamon bebiztosítsák maguknak kategóriájuk bronzérmét a 2012-es esztendőre vonatkozóan. Ehhez azonban precízen, technikai hibáktól mentesen, a leggyorsabb idővel kell teljesíteniük a Szenna-Bárdudvarnok közötti gyorsasági szakaszt, négy alkalommal.
Nagy Balázs: A Baranya Kupai, rövid kitérő után, Szennában a jól megszokott felállásban fogunk versenyezni, hiszen ismét Istovics Gergő navigál majd nekem. Egy változás azonban mégis lesz: mivel a munkahelyi elfoglaltságom nem tette lehetővé, hogy kijavítsam a GTi motorjában keletkezett problémákat, ezért egy N-es Suzuki Swifttel nevezünk a futamra. Habár jóval gyengébb teljesítményre képes ez a versenyautóm, mindenképp a mi előnyünket szolgálhatja bizonyos szempontból az, hogy hazai pályán versenyzünk. es ez a ,,hazai” jelző a szó szoros értelmében igaz: a gyorsasági szakasz édesanyám háza előtt is elhalad, így az egész családom kinn fog szurkolni nekünk a pálya szélén.
Matematikailag még megvan az esélyünk arra, hogy felférjünk év végén a dobogóra, ám reálisan nézve a dolgokat, nem sok esélyt adnék ennek. Ahhoz elsőként kellene abszolválnunk ezt a versenyt, de ezt csak úgy érhetnénk el, ha a jelenlegi, kategória első helyezett kiesne. Hiszen a versenynek a célban van vége! A célom ez után csak annyi, hogy egy jóízűt autózzunk és minél előkelőbb pozícióban végezzünk.
Istovics Gergő: Boldogság és elégedettség tölti el a szívemet, hogy Kovács Antival megszereztük az ORB S csoportjának, év végi harmadik helyét. Jó lenne, ha ugyanezt az eredményt meg tudnám ismételni Balázzsal is, és bronzérmesek lennénk 2012-ben a kategóriánkban. Mi mindent megteszünk majd a jó szereplés érdekében, bár az ellenfeleink erőfölényben lesznek hozzánk képest, hiszen mi most egy N-es Suzukival nevezünk a GTi-k közé. Viszont, ha esős, ködös időnk lesz, és a pálya is inkább csúszkálásra lesz alkalmas, akkor biztos vagyok benne, hogy még ezzel a gyengébb kocsival is képesek leszünk meglepetéseket okozni.
Nem titkolt célunk, hogy – ha az első helyet nem is – a második helyet mindenképp szeretnénk megcsípni a kategóriánkban, Köbli Károly mögött. A mi javunkra szól, hogy maximális az elhivatottságunk és a szakaszt is betéve ismerjük már, hiszen nem először versenyzünk ezen a hazainak mondható futamon. Ha nem lesz meg a dobogó Szennában, akkor sem keseredünk el, hiszen voltunk már sprintbajnokok, tavaly pedig ezüstérmesek lettünk. Ha most nem sikerül, akkor jövőre újra próbálkozunk!
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.juditka@gmail.com; www.maricsekteam.hu



