Most hétvégén az idei utolsó nagyszabasú autós-csaladi rendezvényen komoly versenyzői létszam varható. Csak azért nem írhatjuk azt, hogy minden idők legnagyobb mezőnye lesz a tököli reptéren, mivel sajnos eddig ezt senki nem tartotta nyilvan.
Közel 100 gyorsulasi versenyző, egy rakas drifter és a Gymkhana utolsó versenyén is sok versenyző indul. Persze nem véletlen, hiszen mindharom szakag idei utolsó futamat tartja, így eldől az is, hogy 2012-ben ki lesz az összetett bajnok. A szervezők mindezek mellett a rally pilótaknak is megadjak a lehetőséget, hogy valtakozó terepen tesztelhessék az autót, vagy csak vezessék le az összegyűlt feszkót. Ők is lassan két tucatnyian lesznek, így duzzadhat a teljes mezőny kétszaz felé. No és akkor még nem is szóltunk arról, hogy az RC modellezők is az év legnagyobb versenyét tartjak, közel 40 RC-drifter lesz jelen akik egy különleges palyan mérik majd össze tudasukat.
Az égiek is a rendezőkkel vannak, mivel hétvégére igazan szép idő varható csapadék nélkül. Nincs mas tennivalónk tehat, mint szombat-vasarnap a halasztelki nagykanyarnal berongyolni a tököli reptérre ahol nem egy filmes klisé lesz latható, hanem a Végső Összecsapas!
Nevezési lista (péntek 09:00 allapot):
Hell Energy Orszagos Drift Bajnoksag Street/Pro kategória:Kiszely Maté
Fetter Zoltan
Hegedűs Tibor
Erdős Gabor
Ősz Tibor
Pelikan Gergő
Varfalvi Gabor
Ramona Rusu (RO)
Daniel Rubistein (IL)
Michael Betsalel (IL)
Bakos Zoltan
Sandor Adam
Fajt Ferenc
Hetyési Zsolt
Zalabai Zsolt
Simon Csaba
enekes Arpad
Szili Krisztian
Rózsa Andras
Nagy Gergely
Ladi Attila
Dely Domonkos
Szilagyi Kalman
Turi Attila
Galacs Gabor
Temesvari Péter
Korin Gabor
Zentai Sandor
Zentai Attila
Lakatos Zoltan
Szantó Nikolett
Porkolab Péter
Szabó Szilard
Tóth Géza
GYMKHANA OB Pro/Amatőr kategória:
Benes Laszló
Zahuczki Zsolt „Zacc”
Mester Janos „Hopkins”
Horvath Ferenc „CBFrank”
Amon Olivér „S600”
Szantó Nikolett „NéróM3”
Jasz Attila „Jatis”
Ramona Rusu
Kenyeres Andras
Földesi Istvan
Jager Andrea
Tallarom Balazs
Turcsik Péter
Turcsik Tomi
Szőke Akos
Bauer Bence
Vadócz Daniel
Korin Gabor