A helyi korosztalyos fiúcsapat ellen jatszotta első hazai felkészülési mérkőzését a női kosarlabda NB I-ben címvédő Uni Seat Győr.
A Raba-partiak eredetileg a szintén euroligas Novi Zagreb ellen léptek volna palyara sajat közönségük előtt először azóta, hogy tavasszal 3-2-re legyőzték a döntőben a Sopront. A horvatok szombaton 74-59-re verték Füzy Akos tanítvanyait Zagrabban, am egy nappal később betegségre és sérülésekre hivatkozva lemondtak a győri „visszavagót”. A magyar klub egy nap alatt nem tudott masik neves külföldi ellenfelet talalni, végül a Győr-Szol-SZESE U20-as férfi együttese ugrott be.
A fiúk 73-62-es sikerével zarult talalkozó – melyet mintegy kétszaz szurkoló latott a helyszínen – legjobbja az Uni Seat részéről a 17 pontos Nagy-Bujdosó Nóra és a nemrég érkezett amerikai Chay Shegog volt, utóbbi szazszazalékos dobóteljesítménnyel ért el 16 pontot.
Az este szurkolói ankéttal zarul, melynek soran Füzy Akos mellett Füzy Andras elnök, Tapodi Péter klubigazgató és a jatékosok is valaszolnak a közönség kérdéseire az Egyetemi Csarnok büféjében.
A győriek október 3-an vívjak első meccsüket az NB I-ben, az Euroligaban pedig október 25-én a cseh Brno ellen kezdenek.